A Clarisseumban szombaton délelőtt 10 órakor gyászmisét tartottak hűséges munkatársukért, az életének 101. évében elhunyt Szántó Kláráért. A gyászmisén részt vettek a Clarisseum Szent István király plébánia Újpest-Rákospalotai Espereskerületének hívei, akik személyesen ismerték és tisztelték a magas kort megélt Szántó Klári nénit. A szertartáson részt vett dr. Hollósi Antal, Újpest országgyűlési képviselője, Hladony Sándor önkormányzati képviselő, továbbá a közélet több jeles képviselője s mindazok, akik ismerték és szerették az időskora ellenére is aktív és a Clarisseumot látogató Klári nénit.
A gyászmisét Bíró Lóránt plébános, Újpest díszpolgára celebrálta, akik a Clarisseum közössége nevében köszönetet mondott dr. Hollósi Antal képviselő úrnak, a Károlyi-kórház orvos igazgatójának azért a gondoskodásért, amelyet Klári néni gyógykezeléséért tett. Hálás szívvel köszönte meg Nagy István alpolgármester úrnak, hogy az önkormányzat a Tungsram utcai gondozóközpontban biztosított otthont az idős asszonynak. A misét követően Szántó Klára hamvait a Káposztásmegyeri Szentháromság-plébánián helyezték örök nyugalomra.
Szántó Klára (Bécs, 1913. június 6. – Budapest, 2014. február 19.) a Monarchia nagyvárosában született, de a magyar Szent Korona országaiban, a Magyar Királyságban a „boldog békeévek” végén élte gyermekkorát. Trianon után a Clarisseumba került. Ennek a nyomdájában közvetlen munkatársa volt a 2013-ban boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetesnek – áll a Clarisseum hívei által megfogalmazott gyászjelentésben.
Sándor István mártír szerzetes boldoggá avatását nagyon várta Klári néni is, és megnyugvással fogadta az örömhírt. Mint minden évben, tavaly nyáron is ott volt a Clarisseumban, a mártírok emlékére celebrált misén, majd őt is köszöntötték a hívek a századik születésnapján.
A jeles születésnapot megélő Klári nénit Újpest Önkormányzata nevében Nagy István alpolgármester is köszöntötte nyáron az Őszi Fény Integrált Gondozóközpont Tungsram utcai nyugdíjasházában. Klári néni kedvesen, mosolyogva és meghatottan fogadta a köszöntést, amelyet pár szóban viszonzott az egybegyűlt ünneplőknek. Hozzátette: „Nincs különösebb titka annak, hogy a százéves kort megérjünk: tisztességgel, derűsen éljük életünket, és tegyük a dolgunkat!” Majd azt kívánta mindenkinek, hogy olyan sok boldog évet élhessen meg, mint ami neki megadatott.
Nyugodjék békében!