Meleg takaró, ruha, alsónemű, zokni, cukor, citrom a teába, és minden, ami hasznos lehet azoknak, akiket az utcán vagy a hajléktalanszállón talál a tél. Ezt kérik a Fóti úti Twist Olivér Alapítványnál, meg azt, hogy ne náluk lomtalanítsunk.
Negyedszázada segítenek már az újpesti hajléktalanoknak. A Fóti úti Twist Olivér Alapítvány munkatársai az év 365 napjában, 0-24-ben azért dolgoznak, azért járják a kerület utcáit és eldugott zugait, hogy azoknak, akiknek az élete valahol, valamiért megbicsaklott, egy kicsivel könnyebb lehessen. És talán nincs senki, aki jobban figyelné az időjárás-előrejelzéseket, mint ők. Mert tudják, ha jönnek a mínuszok, még nagyobb szükség lesz rájuk. Erről pedig papír is van: november 1-jével ugyanis hivatalosan is elkezdődött a krízisidőszak a hajléktalanellátásban. Igaz, itt ilyenkor sem tudnak sokkal többet tenni, mint máskor. A félszáz embert befogadó nappali melegedő és a 42 fős hajléktalanszálló egész évben telt házzal dolgozik, a várólista pedig hosszú, és egyre csak nyúlik. Az élelmiszerbank az étkeztetésben segít, de forró teából például most biztosan több kell majd. Lesz is, de cukor, citrom jól jönne. Meg minden olyan élelmiszer-alapanyag, amit a melegedőbe betérőknek ki lehet osztani, és meleg ruha is kellene. Sok. Használható kabát, pulóver, zokni, alsónemű és takaró. Minden, ami véd a mínuszoktól. És van, ami nem kell. Például női ruhák. Az ügyfelek ugyanis – Tápi Eszter intézményvezető így hívja őket -, itt a Fóti úton többségében férfiak. És nem kell törött, egyszemű baba, kerekeit vesztett játékautó, neccharisnya, kiszolgált menyasszonyi ruha sem. Semmi, amit a lomtalanítás helyett ide hoznánk. Ezeket ugyanis az alapítványnak kell elszállítania, nagyon sok pénzért. Mármint nekik nagyon sok pénzért. A Fóti út 4. szám alá egyébként bármikor be lehet csöngetni, hogy amit hoztunk, leadjuk. A kapu elé „jótékonyan” leönteni az ide szánt adományokat, nem segítség. Az viszont igen, ha például így, karácsony előtt, nézzük az oldalukat. Mert szeretnének a bent lakóknak, az utcán élőknek és a melegedőbe betérőknek valami kis ajándékot, ehhez pedig november közepétől közösségi adománygyűjtést indítanak.

A Menhely Alapítvány kéri a budapestieket és Pest vármegye lakosait, hogy ha hajléktalanságban élő és segítségre szoruló embert látnak, tárcsázzák a +36 1 338 4186-os számon a Diszpécser Szolgálatot. Eszméletlen, sérült, kihűlés veszélyében lévő vagy erős fájdalomra panaszkodó emberhez minden esetben azonnal hívjanak mentőt! A mentők hívószáma az ország egész területén: 112.
CSG