Egy klub, egy közösség, egy szív – 140 éve lila-fehérben dobog Újpest

  •  
  •  
  •  

Az UTE nem pusztán egy sportegyesület. Történelem. Közösség. Család. Olyan értékek hordozója, amelyek túlmutatnak a stadionok falain – és generációról generációra adják tovább azt a lila-fehér lelkesedést, ami 140 év múltán is ugyanolyan élő, mint az első napon.

Június 14-én, szombat reggel Újpest belvárosa lila-fehérbe öltözött. Nemcsak a zászlók és a molinók miatt, hanem mert mintegy kétezer ember – fiatal sportoló, edző, szülő és szurkoló – döntött úgy, hogy egy történelmi séta részese lesz. Az Újpesti Torna Egylet 140 éves jubileuma alkalmából a Szusza Ferenc Stadiontól indult ünnepi felvonulás a Szent István tér 19. szám alatti emlékhelyig vezetett – oda, ahol a klub 1885-ben megszületett.

A különleges hangulatú menet élén a szertornászok vitték az „UTE 140” feliratú molinót, mögöttük pedig a klub összes szakosztályának fiatal versenyzői haladtak. Az 1300 méteres séta látványos, különleges közösségi élmény volt: a klubot éltető dalok csendültek fel, miközben az újpestiek mosolyogva fotózták az ablakokból a vidám, összetartó tömeget.

A séta végállomásán, a történelmi helyszínen – ott, ahol a klubot 140 évvel ezelőtt megalapították, s ahol ma már emléktábla hirdeti a kezdeteket – felállított színpadon ünnepi beszédek hangzottak el.

Dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere – akinek gyermeke maga is az UTE sportolója – beszédében arra kereste a választ: mit adott nekünk ez a klub? Válasza szerint sokkal többet, mint érmeket és sikereket: közösséget, csapatot, barátságokat, életre szóló élményeket és értékeket – szorgalmat, kitartást, tiszteletet és emberséget hozott magával a sportklub. Elmondta azt is, hogy jobb ízűek az elért eredmények, jobban esik a siker is, ha valódi munka van mögötte. A polgármester néhány hasonlattal próbálta érzékeltetni a kerület és a 140 éves sportegyesület kapcsolatát: szerinte Újpest olyan lenne az UTE nélkül, mint az eső felhő nélkül, a folyó víz nélkül, vagy az erdő fák nélkül.

„Mi vagyunk az újpestiek, mi vagyunk az UTE, mi vagyunk a Lilák! Hajrá, Újpest! Hajrá, UTE! Hajrá, Lilák!” – zárta rövid, ünnepélyes beszédét dr. Trippon Norbert.

Őze István klubigazgató a fiatal sportolók múlhatatlan lelkesedését emelte ki, mint az UTE igazi mozgatórugóját. Úgy fogalmazott: az egyesület nemcsak a legrégebben alapított, ma is működő sportklub Magyarországon, hanem egy közösségi szövet is, amely otthont és identitást adott generációknak – különösen azoknak, akik még a lakótelep-építések idején kerültek Újpestre.

 

Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő, az UTE elnökségi tagja – akinek öt gyermeke is az egyesület sportolója volt – arról beszélt, hogy a klub és a város mindig együtt lélegzett. A stadionok, sportcsarnokok falai között közös szív dobog, a sikerekről pedig büszkén mesélhetnek a következő generációknak. Az UTE szellemisége nemzedékeket köt össze, miközben 41 olimpiai aranyéremmel a világelit tagjai közé tartozik.

Schmidt Gábor, a sportigazgatásért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozta: az UTE a hazai sport történetének szerves része. Olyan korból ered, amikor még a mozgókép sem létezett – ma pedig már világszínvonalú létesítmények állnak a sportolók rendelkezésére. Megemlékezett az újpesti olimpikonokról – köztük Keleti Ágnesről, Gyarmati Dezsőről, Dunai Antalról, Darnyi Tamásról –, valamint a legújabb generáció képviseletében Gulyás Michelle-ről és Márton Vivianáról, akik a legutóbbi olimpián hoztak dicsőséget a klubnak és hazánknak.

A délelőtti ünnepség méltó zárása az emléktábla megkoszorúzása és 140 postagalamb magasba eresztése volt – így a múlt iránti tisztelet és a jövő reménye egyszerre szállhatott fel Újpestről a fellegekbe.

A Főtéren egészen késő délutánig sportos programok, családi játékok és vetélkedők várták a gyerekeket és szüleiket.

A születésnapi programsorozatot több mint ezer egykori és jelenlegi UTE-sportoló, munkatárs és vendég ünnepi vacsorája zárta a Szilágyi–Tábor utcai multisportközpontban.

Június 14-én Újpest méltó módon ünnepelte az UTE 140. születésnapját – egy olyan nappal, ahol múlt, jelen és jövő találkozott.