Negyven vers, és egy negyven lapos jóskártya egy könyvben. Karafiáth Orsolya megint olyat talált ki, amire oda kell figyelni. Cigánykártya című könyve ebben a hónapban jelent meg, és minden bizonnyal újabb öt évet kell majd várni a következő verseskötetre. A versek, csakúgy, mint a kártyák, a kérdéseinkre válaszolnak, és az érzéseinkkel játszanak. Nem szívesen várnék újabb öt évet, hogy alkalmam nyíljon beszélgetni a valahai újpesti diákkal, költővel, így megragadtam a mostanit.
A Nyugatinál, az Alexandra könyvesházban beszéltük meg a találkozót. A kávézóban a narancslémet iszogatva vártam rá, kicsit hamarabb érkeztem a megbeszélt időpontnál. A kávézó az emeleten van, és én pont ráláttam a bejárati ajtóra, jöttek-mentek az emberek, nagy volt a nyüzsi, közeleg a karácsony. Azon gondolkodtam, vajon lesz-e rajta paróka. Mostanában nem nagyon láttam anélkül. Éppen el is határoztam, hogy „ A parókás költőnő cigánykártyája” címet adom majd a beszélgetésünknek, amikor belépett az ajtón. Látszott, hogy siet, kicsit késett. Köszönt, leült az asztalhoz, elővette a körömlakkját.
— Ne haragudj, erre nem volt már időm otthon, éppen egy interjún dolgoztam, már azt hittem, nem is érek ide időben.
Fél óra múlva már Legát Tibor Buszos könyv című kötetének bemutatóját vezeti majd, szépnek kell lennie. Egyáltalán nem zavart a lakk illata. Sőt, rögtön adott valami közvetlenséget a beszélgetésünknek, bár Karafiáth Orsolya egyébként sem a zárkózottságáról híres.
Mivel csak fél óránk volt, még a lakkozás közben elkezdtem a kérdezősködést.
– Úgy tudom, az ezotéria nem áll különösképpen közel hozzád. Egy időben mégis elkezdtél a tarot-val és a cigánykártyával foglalkozni, néha ki is vetetted magadnak. Miért?
– Engem az egészben csak a játék és a hagyomány érdekelt. Nem hiszek sem a kártyavetésben, sem a jóslásban, semmilyen hókuszpókuszban. Viszont ezek a kártyák szépek, a lapok érdekesek, és azokkal az emberi érzésekkel foglalkoznak, amelyek mindannyiunkat érintenek. Ezért lehet az, hogy az 1700-as évek végétől kezdődően máig is dívik. Kártyát mindig fognak gyártani, jóskártyák mindig lesznek, mert az embert mindig érdekelni fogja a jövője. Nagyon vicces, mert pont ebben a könyváruházban a jóskönyvek közé tették ki a könyvemet, és pont a baljós 13-as számot kapta a listán. Ennek azért annyira nem örülök.– De nem vagy babonás?!
– Nem. Írtam erről sokat a versekben is. Bár a könyvemhez kapcsolódó lemezem címe a „Fekete macska”, és fontos a 13-as szám, és a lemezen 7 dal van, de ez csak a játék benne. Ezt a játékot, ezt a formát tartottam jónak. De ez tényleg csak forma. Mint ahogy ma épp ezt a hajat vettem fel. (Kicsit bronzos, sötétbarna, Kleopátra szerű parókát viselt. – szerz.)
– Mindenesetre jól kigondoltad a Cigánykátya című versköteted megjelenését. Ügyesen hoztad össze a lemezzel, és remekül harmonizálnak.
– Én mindent jól kigondolok. Már az előző könyvemnél is így volt. Mindig projektekben gondolkodom.
– Úgy tűnik, hogy tele vagy vitalitással, energiával és erővel, a könyvedben található versek hangulata mégis mélyebb, sötétebb hangulatot tükröz.
– Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. A mániás depresszió is ilyen. Fönt-lent, fönt-lent.
– Amikor fent vagy, akkor írod a verseket?
– Igen. Amikor rendben van minden, akkor tudok dolgozni. De amikor pörgök, és kávéházakban festem a körmömet, nehéz lenne leülni verset írni.
– Mit szólsz azokhoz a hangokhoz, melyek azt mondják, hogy a depresszió csak egy úri huncutság, elkényelmesedett állapot?
– Akik ezt mondják, azok elég ostobák. A depresszió betegség. Méghozzá elég komoly betegség, melyről csak mostanában kezdtünk el szabadon beszélni. Régen ezt agyonhallgatták, vagy csak legyintettek, hogy migrénes és világfájdalma van.
– A depressziós ember gyakran még a ruhát is nehezen veti le magáról, mert úgy érzi, az megvédi a külvilágtól. Beleburkolja magát. Az interneten olvasva a veled készült beszélgetéseket és a hozzászólásokat, úgy vettem észre, sokan gondolják, nálad a paróka hasonlóan egyfajta védekezés, elbújás.
– Nem. Nekem a paróka ugyanolyan kiegészítő, mint egy klassz gyűrű vagy egy szép táska. Én nem bujkálok, mert egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam.
– Hány parókád van?
– Harminckilenc.
Megjött a felszolgáló és is Orsi rendelt. Zöld teát. Abban biztos voltam, hogy teát kér majd, valahol azt olvastam, hogy napi 10-14 teát is képes meginni.
– Az újpesti gimis lány gondolta volna, hogy valamikor majd a verseiről, az életéről és parókákról fogják faggatni egy könyvesházban?
– Nem. Egészen másra készültem. Biológia fakultációra jártam és zenét tanultam. Biológus akartam lenni, vagy zenész. A zenészi pálya még a gimi vége előtt befulladt, mert kiderült, nem vagyok nagy tehetség. A biológiáról pedig le kellett mondanom, mert a matek és a kémia nem ment.
– Melyik suliba jártál?
– A Babits Mihály Gimnáziumba. Akkor még nagyon fiatal, de jó iskola volt. Utólag
is úgy látom, a külvárosi iskoláknak nagyobb összetartó ereje van. A szüleim szigorúan fogtak. Nem volt lehetőségünk máshová elcsavarogni. Így aztán suli után is bent maradtunk. Jártam a Babits körbe, ami irodalmi szakkör volt. A gimnázium vége felé egyre erősebb lett ez a vonal. Addigra már verspályázatot is nyertem. A magyar tanárom Kárpátiné Kovács Edit volt. Állandóan vitt minket irodalmi estekre, különböző irodalmi körökbe, színházba. Szépen lassan rájöttem, hogy az írás jobban fekszik nekem, mint a biológia.
is úgy látom, a külvárosi iskoláknak nagyobb összetartó ereje van. A szüleim szigorúan fogtak. Nem volt lehetőségünk máshová elcsavarogni. Így aztán suli után is bent maradtunk. Jártam a Babits körbe, ami irodalmi szakkör volt. A gimnázium vége felé egyre erősebb lett ez a vonal. Addigra már verspályázatot is nyertem. A magyar tanárom Kárpátiné Kovács Edit volt. Állandóan vitt minket irodalmi estekre, különböző irodalmi körökbe, színházba. Szépen lassan rájöttem, hogy az írás jobban fekszik nekem, mint a biológia.– Úgy veszem ki a szavaidból, hogy szerettél odajárni.
– Nagyon szerettem odajárni. A Babits akkor a szigorúbb iskolák közé tartozott, még volt köpeny és váltócipő is, és szépen kellett sorban állni a menzán. De ezt is bírtam. Szeretem, ha regulázva vagyok.
– Ezt soha nem gondoltam volna rólad.
– Pedig kell. Kellenek a határidők, a fegyelem, a szigor. Úgy dolgozom, mint egy robot. Szeretem, ha van fentről irányadás, követelmény. Attól abban még lehet mozogni és játszadozni. Ugyanez igaz a versformákra is. És nagyon kötött versformákat írok, mert szükségem van a keretekre.
– A szerelem nagyon fontos szerepet játszik az életedben, a verseidben. Már a gimiben is fontos volt, hogy milyen vagy a fiúk szemében, vagy hogy milyen érzelmeket tudsz kiváltani egy srácból?
– Soha nem érdekelt, most sem. A szerelem más. Az mindig fontos. Mindig szerelmes voltam valakibe. A gimiben is állandóan lángoltam valakiért.
– És az soha nem érdekelt, mit tudsz kihozni egy pasiból?
– Úgyis tudom, hogy mindenki belém szeret. Nem kell sok mindent tennem érte.
– Beléd szeretnek, vagy hozzád menekülnek?
– Hogy érted, hogy menekülnek?
– Olyannak érezlek, látlak és olvaslak, hogy menedék tudsz lenni a pasiknak. Lehet, hogy ez nem tart hosszú ideig, de akkor is menedék.
– Utána meg tőlem menekülnek. Nem vagyok menedékadó típus. Én hódítani szeretek. Szeretem ezt a játékot. De utána már nem nagyon érdekel a dolog. Tartósan nem nagyon tud lekötni senki.
– Az állandóság valóban nem jellemző rád. Egyik lakásból a másikba költözöl, nem tudsz itthon maradni hosszabb ideig, állandóan utazol. Mi az, ami a pasidon kívül állandó az életedben?
– Úgy nagyon semmi. Hacsak az nem, hogy folyamatosan írok, hogy sokat vagyok a húgommal…
– Bírnád egyáltalán az állandóságot? A családalapítást?
– Nem hiszem. Nem véletlen, hogy nincs még családom. Nem is nagyon szeretnék. Nem vagyok fészekrakó típus, de nem is hiszem, hogy annak kéne lennem. És nem is nagyon szeretek erőt venni magamon. Soha nem csinálok olyat, ami hosszú távon fárasztana vagy untatna. Inkább idejében kilépek a szituációból.
– Lehet, hogy egyszerűen nem vagy rá képes, nem tudsz erőt venni magadon.
– Az ember azt tud, amit akar.
– Akkor nem is vagy igazán depressziós.
– Úgy érzem, nagyjából meggyógyultam. Már gyógyszert sem szedek. Volt idő, amikor tele voltam pénzzel. Akkor könnyebb belesüllyedni a depresszióba. Ki tudtam fizetni a pszichiátert, és megtehettem, hogy napokig csak feküdtem. A pénztelenség mozdított ki. Az nagy hajtóerő. Ha nincs pénz, állandóan dolgoznom kell.
– Gondolom, ennek köszönhető, hogy sok mindent elvállalsz. Hogy többet látunk a képernyőn is.
– Persze. De annak ellenére, hogy nem lehet, soha nem is akartam csak költészetből élni. Nem akarom, hogy bármilyen szintem megkössön, hogy a pénz miatt kelljen 4 vagy 5 verset megírnom vagy kiadnom egy könyvet. Szerintem néhány pályatársam munkáján meg is látszik, hogy itt bizony a pénzről van szó. Ezt nem akarom.
– Félsz az öregedéstől?
– Szeretem, hogy sima a bőröm. Szeretem, hogy jól nézek ki, és ezt nem szeretném elveszíteni. Persze, előbb-utóbb úgyis megtörténik, és erre állandóan trenírozom magam. Közben persze reménykedem, hogy feltalálnak majd csodaszereket, vagy hogy szépen fogok megöregedni. Bár azt mondják, a derűs emberek mindig csinosak. Látok is ilyet a környezetemben.
– Attól, hogy sima lesz a bőröd, de már öregecske leszel, az a vágy, az a szenvedély, ami ma benned él, talán elmúlik. Nem lehet, hogy ettől félsz?
– Miért múlna el?! Annyi mindent akarok még csinálni. Most is annyi ötletem van. Akikkel együtt dolgozom, csak kapkodják a fejüket. Körülbelül 92 éves koromig megvan a program.
– Hol töltöd a karácsonyt?
— Bristolban. A húgom pasijának a családja ott él. Tavaly is nagyon jó volt. Nagy ház, harminc ember. Idén elmegyek Shakespeare szülővárosába, kimegyek a kutyafuttatásra is, és kirándulunk.
– Ha már ennyit melóztál az idén, megérdemled, hogy nagyon sikeres esztendő legyen neked 2010. Őszintén kívánom!
— Nem lesz olyan jó. Megjósoltam! A kreativitásom nulla lesz. Úgy érzem 2012 lesz az én évem. De ez is szörnyű év volt. Nyáron meghalt az édesapám, és sok más is volt még. Ennél csak jobb lehet.
– Akkor a következő csak jobb lehet!
Az interjút itt befejeztük, de még kimentünk a könyvház elé elszívni egy cigit, és még sok minden szóba került. Gyerekkönyv és lemez, regény, tanítás. Veszélyes-e a gázpalack, és a koncert a Trafóban. Egy nagy terv az állandó pasival, akinek a könyvbemutatójára beszélgetésünk után került sor, és addigra tökéletesen megszárad a lakk is. Mire lesétáltam a nyugati aluljárójába már tudtam, más címet választok.