Elhunyt Nemere István, aki Újpestről is írt regényt

, , ,
  •  
  •  
  •  

Egy héttel nyolcvanadik születésnapja után elhunyt Nemere István író, műfordító. A rendkívül termékeny szerző, akinek összesen 800 kötete jelent meg, 2017-ben A hűség horgonya címmel írt történelmi regényt Újpest község keletkezéséről az 1840-es években.

Nemere István 1944. november 8-án született Pécsen. A középiskolát a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban végezte; rossz magaviselete miatt az iskola nem javasolta, hogy továbbtanuljon, így filmrendezői ambícióit kénytelen volt elvetni. Az érettségit követően munkába állt, kezdetben gépgyári munkásként, majd erdészetben és könyvesboltban dolgozott. Budapesten töltötte le katonai szolgálatát, ezután az Állami Térképészeti Hivatalnál helyezkedett el, később boncsegéd lett, rövid ideig pedig a Hunnia Filmgyárban dolgozott statisztaként.

A ’60-as évek közepén egy időre Lengyelországba költözött és a toruńi Kopernikusz Egyetem könyvtárában dolgozott. Ekkor készítette első fordításait és novelláit, emellett könyvet írt Gagarinról, akiről úgy tartotta, hogy sosem járt a világűrben. Magyarországra való visszatérése után Esztergomban telepedett le, és elvégezte az ELTE könyvtár szakát. Első regénye, A rémület irányítószáma 1974-ben jelent meg. 1980-tól szabadúszó és főállású író lett. Írásaiban főleg parapszichológiai témákkal foglalkozott, de a tudományos-fantasztikus vonal mellett számos más műfajban is alkotott, írt ifjúsági regényeket, krimit, történelmi, kaland- és később társadalomlélektani regényeket is.

A hét évvel ezelőtt megjelent A hűség horgonya szerzője szerint “arról szól, hogyan keletkezett Újpest. Miféle “gyarmat” volt ez, és miképpen lett egy magyar főúr birtokaként afféle “Kis-Amerika”? Ahová abban az időben szabadon jöhetett bárki, nemzetiségére, vallására, származására való tekintet nélkül. Az akkor létrejövő “megyeri gyarmat” a Fóton élő Károlyi István birtokán született meg, és a gróf sokat tett azért, hogy a község szabadon fejlődhessen. Megismerjük a korabeli tímárok, asztalosok, kereskedők és tucatnyi más szakma fogásait, gyakorlóit, akik akkoriban ezen a “gyarmaton” megtelepedtek, és afféle úttörőként létrehoztak valamit, ami az 1840-es évek Magyarországán addig nem létezett.”

Az író a hétvégén ünnepelte 80. születésnapját és világrekordnak számító 800. könyvének megjelenését, az ennek tiszteletére rendezett eseményt követően azonban rosszul lett, majd szívinfarktussal kórházba került, ahol napokig mélyaltatásban tartották.

ÚN