Elismerések március 15-e alkalmából

  •  
  •  
  •  

Bertalan Tivadart, újpesti látványtervezőt, festő- és grafikusművészt, írót Kossuth-díjjal, dr. Kőrös Andrást, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivőjét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel, dr. Sipos Lajost, az Újpesti Közművelődési Kör tiszteletbeli ügyvivőjét, irodalomtörténészt, szerkesztőt, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagját pedig József Attila-díjjal jutalmazták.

Bertalan Tivadart, Újpest közéletének aktív résztvevőjét és formálóját Magyarország egyetlen „öt az egyben” művészének tartják: több mint száz magyar és külföldi játékfilm látványmestere, díszlettervezője, art direktora, továbbá táblaképek, grafikák, könyvművészeti munkák, kiállítások, „egyszemélyes” könyvek, borítók, kötéstervek, tipográfiák, szövegek és illusztrációk alkotója. Együtt dolgozott többek között Várkonyi Zoltánnal, Jancsó Miklóssal, Woody Allennel. Ez a teljesítmény már önmagában is kiemelné Bertalan Tivadart az alkotók közül. De ez számára csupán háttér, bevezetés, hiszen ő elsősorban képzőművész, festő, grafikus, miközben kötetei jelzik, az írást sem mellékes elfoglaltságnak tartja.

Dr. Kőrös András, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivője, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi docense, a Nemzetközi Családjogi Társaság tagja. A családjog szakértőjeként végzett tudományos és kutatói munkája, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény kodifikációja során végzett tevékenysége elismeréseként jutalmazták. 

Dr. Sipos Lajos, az Újpesti Közművelődési Kör tiszteletbeli ügyvivője, irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.