Az Újpesti Városvédő Egyesület kirándulásai egyre népszerűbbek, az április 2-i kirándulásra is két busszal indultunk. Gyönyörű tavaszi napsütésben érkeztünk első látogatásunk színhelyére, a Budapest határában fekvő Szoborparkba.
Ki van a vonal végén?
Az itt látható alkotások a rendszerváltás után kerültek ide, elkerülve a beolvasztást, a teljes megsemmisítést. A Szoborpark kizárólag a Budapesten felállított és onnan eltávolított szobrokat, domborműveket fogadja be. Az előző rendszer ideológiáját testesítik meg, ezért a kerületek igyekeztek megszabadulni tőlük. A kiállítás két részre oszlik: két fabarakk (a „legvidámabb barakk” címet viselték) és a felvonulási tribün mása egy teret fog közre, a másik rész a timpanonos bejárat mögött terül el. Rendkívüli előadói képességekkel rendelkező tárlatvezető fogadott minket, és igen jó hangulatú magyarázatokkal, történetekkel szórakoztatta a csoportot.
Észak és dél, azaz Osztyapenko és Steimetz kapitány egymás mellett áll a parkban. Haláluk eredeti, igaz történetét Dr. Nyárs Csaba, történész útitársunk fedte fel. A kiállítás része egy kétütemű Trabant is (a látogatók időről időre szétszedik), amibe be lehet ülni. Áll egy telefonfülke a bejárat közelében, ahol bizonyos évszámok tárcsázására hallhattuk Kádár, Rákosi és több ismert politikus évszámhoz köthető beszédét.
Utunkat folytatva hamar Érdre érkeztünk. A város helyén egykoron a neandervölgyi ősember vadásztelepe lehetett (Kb. 50000 évvel ezelőtt), melyet a kiásott csontok, kövek maradványai alapján állapítottak meg a tudósok Kretzoi Miklós vezetésével. Bronzkori földvár maradványainak (Kr.e. 1600), később a római hadiútnak és őrtoronynak leleteire is rábukkantak. Az idők során a város egyes településrészei elnéptelenedtek, vagy majorságok épültek rájuk. A Duna közelsége és a kiterjedt erdőség, a változatos domborzat jellemezte a települést. A török időkben palánkvárat létesítettek, amit pusztulásuk miatt újból és újból felépítettek. Ebben az időben a délről menekültek és a törökök által szolgálatba osztott katonák utódai alkotják a mai változatos nemzetiségű lakosság egy részét, a rácokat. Szőlője, bora ismert volt, ám egy filoxérajárvány után a szőlő helyét más gyümölcsök, főleg az őszibarack vette át. Juhtenyésztése volt és malomipara, téglagyára. A XX. században elsősorban üdülőtelkeiről, barackosairól és kaszinójáról volt nevezetes.
Vendégségben a városszépítőknél
Ma már több mint hatvanezer állandó lakosa van, nagy kiterjedésű megyei jogú város, az ország legforgalmasabb autópályája Érdig ingyenes. Középiskolákkal, múzeummal, termálfürdővel rendelkezik, viszont nagy elmaradásuk van az infrastruktúra terén. Kultúrájukat, hagyományukat, épületeiket és azok maradványait a hozzájuk fűződő történetekkel, regékkel együtt igyekeznek megőrizni, helyrehozni. A Városszépítő és Honismereti Egyesület elnöke Falusi Ferenc várt minket, akivel első utunk az Kutyavárhoz vezetett. A hegyek, dombok által övezett szép környezetben a maradványokat látva nehéz a helyére képzelni egy gótikus várat. A források szerint Mátyás király kutyái és a pecérek részére tartotta fenn az épületet. 1526 után a törökök kezére került, akik földvárat építettek helyére. Később Lotaringiai Károly herceg az építményt leromboltatta. Köveit építkezésekhez hordták szét, majd a terület tulajdonosa a megmaradt kövekből vadászházat építtetett.
A romok mellett áll az országzászló talapzata. Sajnos, a színesfém tolvajok itt is „dolgoznak” – elvitték a díszes zászlórudat, de sikerült megtalálni, visszavásárolni. Egy ládikában a magyarok vérével átáztatott földek hiányos gyűjteményét őrzik. Ha összeszedik a rögöket, ismét a zászló talapzatába rejtik, ahogy az eredetileg is volt.
A délutánba sűrítve
A finom és kiadós ebéd után utunk következő állomása a Magyar Földrajzi Múzeum volt. Feltételezések szerint Hild József építtette Batthyány Fülöp herceg megrendelésére. Előbb kúria, majd Pelikán fogadó lett, a főúr címerében lévő pelikánról elnevezve. Tulajdonosa volt Sina György, majd fia Sina Simon, később leánya Anasztázia örökölte meg, aki férjhez ment Wimpffen Viktorhoz. Egy idő után eladták Gróf Károlyi Imrének, akinek tiszttartói lakták, majd fiúiskola, később elöljáróság működött falai között. 1979-ban a Tanács fokozatosan elhagyta és a Magyar Földrajzi Múzeum költözött helyére. Jelenleg felújítás alatt áll, ezért nem mindegyik kiállítás látogatható. A kerti szobrok a világhírű utazókat, kutatókat ábrázolják, a jelenleg nyitott termek főleg az ő gyűjteményeiket mutatják be. Ismét nagy tudású, fiatal, jó előadó és kellemes humorú tárlatvezető kísért minket. Sok érdekességről, újdonságról, más kiállításokhoz való kapcsolódásról beszélt, felkeltve érdeklődésünket hasonló gyűjtemények megtekintésére. Iványi János – építész útitársunk – a felújítás kapcsán, melyen ő is dolgozik, sort kerített a tetőtér szerkezetének és a felújítás során alkalmazott érdekes megoldásoknak bemutatására. Majd a valamikori istálló felújított termei láttán az a vélemény fogalmazódott meg bennünk, hogy a lovaknak jobb dolguk lehetett, mint az átlagembernek. A szép ívek, boltozatos terek nagy tetszést arattak.
Következő utunk a minarethez vezetett. (Egy 1684-ben készült rézkarcon még két torony látható.) Helyi történész Ábel András kísért bennünket, aki természetesen nagyon sokat tudott városáról, minden követ, történetet, eseményt ismert és mindezt meg akarta velünk osztani. Magyarországon három minaret áll: Egerben, Pécsett és Érden. Szépen karbantartva, egyszerű környezetben tör az égbe. A csoport egy része vállalta a szűk, keskeny és sötét feljáró lépcsőit, de a látvány megérte! Szép időben, mint ezen a napon is, a budai hegyekig el lehetett látni. Ezután egy kis kápolnát, a legrégebbi kereszt helyét, (a most itt álló már csak másolat), majd a felújított barokk templomot látogattuk meg. A közelben áll egy emlékmű, amely II. Lajos táborozási helyének állít emléket, innen kelt át a Dunán a Csepel- szigetre elbúcsúzni feleségétől, Mária királynétól, mielőtt Mohács felé indult 3000 fős kicsiny csapatával. A sereghez lengyel katonák is csatlakoztak, nekik alapítványok és a helyi, az etnikai és a kisebbségi önkormányzatok állítottak márványtáblát.
Itt is Károlyiak
A város látogatásának utolsó állomása a valamikori kastély alatti katakombák megtekintése volt. A felső építményből néhány földön heverő oszlop, a fű alól ki-kilátszó kövek, a támfal látható. A mellvédről is remek kilátás nyílik a messzi hegyekre. Az erősen romos, széthordott kastély maradványait (az akkori bontási mánia során oly sok épülettel együtt) 1970-ben bontották el teljesen. A föld alatti rész hűvös levegőjében sercegő fáklyák hangulatos fényénél jártuk be a teret, ahol ismét különleges történeteket hallottunk.
A városnézés alkalmával közelebb kerültünk a történelmi személyekhez, eseményekhez. Az évszámok mögött települések, várak és paloták, bennük emberek, hősök, érzések, apák és anyák, szenvedők és esendők rajzolódnak ki, köszönhetően az idegenvezetők szenvedélyes és elapadhatatlan közölni vágyásának. Megismerkedtünk néhány személy életének egyes részletével is. Sokszor elhangzott Ákosházi Sárkány Ambrus, Szapáry Péter, Illésházy Ferenc és János, a Sina és a Károlyi család néhány tagjának neve sétánk során, – és Záporkáról is hallottunk.
Tartalmas, kellemes napot töltöttünk Érden. A várost ismerő, szerető közösségi emberek mutatták be városukat, beszéltek múltjukról, beszámoltak terveikről. Szorítunk nekik, hogy terveiket sikerüljön megvalósítani leküzdve az anyagi nehézségeket, amely annyira jellemző a hasonló szervezetek működésére. Kívánjuk nekik, hogy gyönyörű városuk fejlődése, szépülése vegyen lendületet, kísérje sok siker és látható eredmény munkájukat!
Somorjai Edéné