, , ,
  •  
  •  
  •  

Nagy szerep vár a háziorvosokra, a járvány kedvező tendenciát mutat, de várható egy harmadik hullám.

A keddi tájékoztatót György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője kezdte, és egészen hosszan fejtette ki, mi lesz pontosan a háziorvosok szerepe most, hogy elindult a 89 év felettiek oltása. Előtte azonban elmondta, hogy az oltócsoportok mintegy 1500 szociális intézménybe jutottak el: volt olyan hely, ahova mindeddig nem sikerült, mert éppen tombolt a járvány, de ezeket a köröket természetesen pótolni fogják. Az egészségügyi dolgozók 93 százalékát beoltották, ami örvendetes arány. Természetesen még ők is kérhetnek oltást, ha meggondolták volna magukat, vagy nem jutott eddig a vakcinából.

Az államtitkár bejelentette, hogy a 89 év felettiek oltása csütörtökön indul otthonaikban illetve a kórházi oltópontokon. Csütörtök és vasárnap között praxisonként 6-6 embert oltanak be, a kórházi oltópontokon 30 ezer embert tudnak beoltani. Annyi idős embert oltanak most be, amennyi vakcina van.

Ezután Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a rendőrségre vonatkozó adatokat. Hétfőn 212 emberrel szemben intézkedtek a maszkviseléssel kapcsolatban, mert rosszul vagy egyáltalán nem viselték. További 383 ember szegte meg a kijárási tilalmat.

Müller Cecília elmondta, hogy a hétfői adatok kedvezőek, különösen azért, mert az európai tendenciákból egy harmadik hullámra van kilátás. A magyar lakosságot az oltással igyekeznek megvédeni ettől és a betegség súlyos szövődményeitől. A járványnak még messze nincs vége, erre utalnak a szennyvízben talált örökítőanyag-vizsgálatok: országosan ebben most emelkedés tapasztalható.

A tisztifőorvos bejelentette, hogy ma érkezik az első adag orosz vakcina, a Szputnyik V. Az orosz oltóanyagból kezdésnek 40 ezer adag érkezik ma a Hungaropharma telephelyére.

Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy a krónikus betegek, például autoimmun betegségben vagy magas vérnyomásban szenvedők is kaphatnak oltást, sőt esetükben különösen javallott is, hogy védettek legyenek a koronavírus ellen.

Hétfőről keddre virradóra 578 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 369 288 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 656 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 268 803 fő, az aktív fertőzöttek száma 87 829 főre csökkent. 3729 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 272-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 243 036 fő kapott oltást, közülük 68 526 fő már a második oltását is megkapta.