Meghosszabbítja az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők részére kiírt üdülési pályázatainak beadási határidejét a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A hosszabbítás azért is jöhet jól, mert kizárólag elektronikus úton lehet pályázni.
– A nagycsaládosoknak december 1-től nyílik meg a lehetőség, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek pedig meghosszabbították a jelentkezési határidőt – tette hozzá Hladony Sándor.
Jó hír, hogy azoknak a pályázóknak, akik 2016-ban már létrehoztak egyéni profilt, nem kell újra regisztrálniuk, viszont csak elektronikus úton lehet jelentkezni.
A legfontosabb feltételek
A pályázatokon való részvétel legfontosabb feltételei ‒ a korábbiakhoz hasonlóan ‒ nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147.000 forintos nyugdíj – olvasható az erzsebetprogram.hu honlapon. Az elnyert támogatás ötezer forint önrész befizetésével vehető igénybe, elő és utószezonban.
Fogyatékkal élők közül azok pályázhatnak, akik 18. életévüket betöltötték, és akik fogyatékossági támogatásban, és/vagy vakok személyi járadékában részesülnek. Összeghatár: százötvenezer forint. Nekik szintén ötezer forint önrészt kell befizetniük.
Mindkét kategóriában előnyt élveznek, akik még nem pályáztak.
Mikorra lehet foglalni?
A támogatást előzetes szállásfoglalást követően 2018 év végéig lehet felhasználni.
A nyugdíjasok 2017. június 15-ig; 2017. szeptember 1. ‒ december 20. közöttre, 2018. június 15-ig, valamint 2018. szeptember 1. ‒ december 20. közötti időszakra foglalhatnak szállást. A fogyatékossággal élők és kísérőik, valamint a nagycsaládosok pedig 2017. december 20-ig, valamint 2018. január 1. – december 20 közötti időre foglalhatnak.
További részletek: erzsebetprogram.hu
Sokak lehetősége
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2011-ben egy újragondolt szociális üdülési programot és pályázati rendszert hívott életre. Ezzel családok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők pihenését kívánja támogatni, jellemzően azokét a rétegekét, akik közül sokan semmilyen kikapcsolódási lehetőséget nem tudnának megengedni maguknak. Az Erzsébet-programban résztvevők száma jövő év végéig várhatóan meghaladhatja majd összességében az egymillió főt. Ez a szám országosan értendő, gyerekektől nagycsaládosokon át a nyugdíjas korosztályig. Újpest évről évre nehéz sorsú gyerekek táboroztatásához járul hozzá, amiről rendszeresen hírt adunk.
MOA