Lilla nagyon szeretett kirándulni. Főleg tavasszal és ősszel, amikor kellemesen hűvös volt az idő. Apukája és anyukája kiskorától rendszeresen vitték őt ide-oda, gyakran caplattak hegyre fel, ereszkedtek hegyről le, mentek dombokon át, lépegettek erdők-mezők rejtekében. Télen sem pihentek, nem zavarta őket a hideg, jó meleg ruhát vettek, és akkor is nekiindultak, ha sűrűn esett a hó.
Volt azonban egy évszak, amikor Lilla nem szeretett kirándulni. A nyár. Zavarta a fullasztó meleg, semmi kedve nem volt megizzadni, és bár a fákat, bokrokat, színes virágokat akkor is szívesen nézegette, olyankor azért szívesebben maradt otthon.
A legutóbbi tél és tavasz szokatlan módon kirándulás nélkül telt el. Ennek az volt az oka, hogy nemrégiben megszületett Lilibella, Lilla kishúga. A család emiatt nem tudott hosszú sétákat tenni, hiszen a picinek szüksége volt anyukája állandó jelenlétére, őt pedig egyelőre nem lett volna okos dolog magukkal vinni. Lilla néha sétálgatott az apukájával, járták az újpesti utcákat, megnézték a piacot, a stadiont, sok szép szobrot, és Lilla élvezte is ezeket az órákat, de nagyon várta már, hogy az anyukája is csatlakozzon hozzájuk. No meg persze Lilibella. Persze tudta, hogy a testvére egy ideig még nem tudna a saját lábán velük tartani, és bár az utcákon babakocsiban is lehet tolni, ha dimbes-dombos, esetleg hegyes vidéken járnának, akkor bizony hurcolászni kellene őt.
Egy rekkenő hőségű nyári napon Lilla váratlan kérdést tett fel.
– Mikor megyünk már kirándulni?
– Hogyhogy? – hökkent meg az apukája –, te nem is szeretsz ilyen nagy melegben kimenni a lakásból.
– Olyan régen voltunk. Hiányzik!
Lilla bánatosan nézett maga elé. Az apukája megsimogatta a buksiját.
– Tudod jól, hogy Lilibellával még korai, őt pedig nem hagyhatjuk itt.
– Viola nagymamával sem? – kérdezte Lilla.
– Még kisbaba, nagyon hiányoznék neki – mosolygott az anyukája. – Meg egyébként is, olyan nagy a forróság. Nem is tudom, hova lehetne menni ilyenkor, hogy az ember ne süljön meg.
Viola nagymama a konyha felől érkeztében meghallotta az utolsó mondatot.
– Én tudom! – kiáltotta. – Rendezzünk fagyipartyt!
– Fagyipartyt? Az meg mi? – csodálkozott el Lilla.
– Itt van a sarkon a cukrászda! Odáig Lilibellát is eltolhatjuk! Mindenki választ magának, aztán megszavazzuk, melyik a legfinomabb!
Az ötlet mindenkinek tetszett, még Lilibella is kacagott egyet, mintha értené, miről beszélt a nagymamája.
A cukrászdáig Lilla tolta a babakocsit. Lilibella nem választhatott, ő legfeljebb egy gombóc finom anyatejfagyit nyammogott volna el, ha olyan lett volna. Lilla apukája vaníliát, anyukája epret, Viola nagymama csokifagyit kért. Lilla megkérdezte, kaphat–e két gombócot. A levendulát és a kókuszt is szerette volna kipróbálni.
– Kaphatsz kettőt – egyezett bele az apukája –, ráadásul ez a lila–fehér színkombináció nagyon szép!
Miközben fizettek, Lilla osztálytársa, Franci érkezett a cukrászdába, szülei társaságában. Ő zöldalmát, anyukája és apukája pedig pisztáciát kért. Mindhárman fancsali ábrázattal nyalogatták a fagyijukat. A zöld gombócok, úgy tűnt, nem ízlettek túlságosan.
– Talán a színükkel van baj – súgta oda Francinak Lilla –, nektek is szép lilát kellett volna választanotok!
Franci irigykedve nézett Lillára, miközben kelletlenül fogyasztotta tovább a zöldalmát.
Lilláék indultak hazafelé. Amikor egy–két perc elteltével mindegyikük végzett a maga adagjával, Viola nagymama feltette a kérdést:
– Na, melyik volt a legfinomabb?
Tanácstalanul néztek maguk elé.
– Meg sem kóstoltuk egymás fagyiját! – csapta össze a kezét Lilla apukája.
– Biztos, hogy a levendula a legjobb – jelentette ki Lilla. – Ha ettetek volna belőle, nem is lenne kérdés, hogy rá szavaznátok.
– Tudjátok, mit? Ha bírtok még enni, mindenki kap egy levendula-kókusz adagot. Kivéve Lillát, mert ő már evett. Utána döntünk.
Így aztán visszafordultak, és a többiek is megkóstolták a gyönyörű színösszeállítású finomságot. Pár másodperccel később teljes egyetértésben választották meg legjobbnak a levendulát – és a kókuszt! Így, együtt, a kettőt. Természetesen hazáig Lilla tolta a babakocsit, a szülei kézen fogva haladtak mögötte, Viola nagymama pedig boldogan és büszkén lépkedett – hiszen az ő ötlete volt a remekül sikerült fagyiparty.
Egressy Zoltán