Farsangi Kavalkád az Ifjúsági Házban

  •  
  •  
  •  

Lilo és Stich egyéniben, a szakács házaspár pedig párosban hozta el az első díjat a Farsangi Kavalkád jelmezversenyén az Ifjúsági Házban, ahol a hagyományteremtő rendezvényt tartották.

A régi, színes városi vigasságok hangulatát csalta vissza a szürke februárba az Újpesti Kulturális Központ, amikor megrendezte Farsangi Kavalkádját az Ifjúsági Házban. Az újpestieket nem nagyon kellett kéretni, sokan, szívesen, lelkesen és jókedvűen jöttek. A rendezvény telt házas volt, több mint 120-an jöttek, így mindenki elfért a tánctéren is – mondta el az Újpesti Naplónak Kozmáné Vantova Beatrix kulturális szervező. A jó hangulathoz minden megvolt, ami csak kellhet. A vendégeket a bejáratnál farsangi fánk és az elmaradhatatlan tombola, a színházteremben pedig Habók János bűvész előadása fogadta, és nem hiányozhatott persze a tánc sem, amelyhez a Coctail zenekar szolgáltatta a muzsikát. És hát ott volt az est fénypontja, a jelmezverseny, amelynek résztvevői alaposan ki is tettek magukért. Volt itt kalóz, macskanő, eljött a New York-i Szabadság-szobor, Lagardere lovag a nejével, egy hajóskapitány házaspár, Lilo és Stitch, egy pomponlány, a Grincs, beköszönt a XX. század elejének luxusa, jött a légiutas-kísérő, a rendőr, az aneszteziológus, a cowboy, a szakács, a spanyol táncosok, és felsorolni is nehéz, hányan még. A versenyzők aztán persze fel is vonultak, hogy a „civilek” kiválaszthassák a legjobban sikerült jelmezeket.  A győztes egyéniben Lilo és Stich, „csapatban” a szakácspáros lett, a különdíjat pedig az egyszemélyes Piroska és a farkas érdemelte ki. 

CSG