Már nem is tudom, miről jutott eszembe az a poroló ott az iskola mellett. Nem is jó szó, hogy eszembe jutott, úgy van inkább, hogy hirtelen megjelent egy kép a szemem előtt, rajta a Bajza utcai iskola oldala, aztán a kerítés, mellette ez a park, vagy mi, a két vashálós betonpingpongasztallal meg a porolóval. A porolón egy tízévesforma copfos kislány ült, két kézzel kapaszkodva a felső vasban, kék rakottszoknyát és fehér térdzoknit viselt, meg persze pattanásokat és valami kiszámolós gyerekmondókát hajtogatott (ecpeckimehecc, ilyesmit) előre-hátra hajolgatva a porolóvason.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Ennyi volt a kép, a kislány nem volt ismerős, de a helyszín igen. El is határoztam, hogy megnézem, mi lett vele.
De mielőtt elmesélem önöknek is, mit tapasztaltam hajdani iskolám környékén, a fiatalabb olvasók kedvéért elmagyaráznám, mi is az a poroló.
A poroló voltaképpen egy házközösségi készség, egy eszköz a porszívó előtti korszakból. Favázas változata a százéves pesti bérházak mohaverte udvarain még ma is feltalálható: leginkább egy félbehagyott óriás létrára hasonlít, amelynek szélesebb a szára, mit a foka. Szolgálni pedig eredetileg arra szolgált, hogy a lakók ne egymás nyakába rázzák a szőnyegük porát, hanem (előre megállapított időpontban) az udvar közepén tisztogassák a porlepte szőnyegeket, takarókat. A művelet úgy zajlott, hogy a háziasszony rolniba göngyölte otthon a tisztítandó tárgyakat, aztán a hóna alá csapta őket, leballagott velük a porolóhoz. A tisztítandót a poroló felső szárára borította, a készt az alsóra, aztán előkapta a nádfonatú prakkarét, és addig ütötte a szőnyeget, míg arról koldult. Ennyi volt az egész, néhány óra alatt végezni lehetett egy kétszobásnyi mennyiséggel, s ha már a prakker úgyis kéznél volt, el lehetett verni vele a gyereket is preventív céllal. („Úgy kiporollak, édes fiam, hogy megemlegeted!”)
Ilyen idillikus állapotok uralkodtak a belváros fényes palotáiban. Nálunk, Ujpesten, a kertes házak világában nem volt nagy divatja a porolónak, a szőnyegtisztítást meg lehetett oldani vastagabb faágakon, vagy a terasz korlátján is. Hanem amikor felépült ez a kis lakótelep ott a Tűzoltólaktanya környékén, a tervezők úgy találták, a komforthoz a közösségi poroló is hozzátartozik. Építettek hát néhányat, melyek pontosan beillettek a hintavasak meg a homokozók közé, és első perctől afféle játszótérközeli feladatokat töltöttek be. (A lakóknak vagy volt már pórszívójuk, vagy nem volt már szőnyegük.) Mi, gyerekek, azonnal felfedeztük a porolóban rejlő összes lehetőséget, tornáztunk meg ugráltunk rajta, fogócskáztunk és röplabdáztunk, vagy csak lógtunk, mint a lajhár, és gondolkoztunk a világ folyásán.
Amikor megláttam, hogy a Bajza utca sarkán már semmi nincs, csak rendezett kert, végtelen szomorúság költözött a szívembe: megint elveszett valami a gyerekkoromból. Kétségbeesetten kutatom át az egész telepet, a dolog egyre reménytelenebbnek látszik, míg végre – kis segítséggel – a Szent László tér 14. növénnyel benőtt oldalában meglelem az egyetlen megmaradt darabot. Rozsdás, kopott, fáradt, de – ahogy mondani szoktuk – a miénk. Körülkémlelek, s mikor meggyőződtem, hogy senki sem látja, felhúzózkodom, és csinálok rajta egy kiskelepet.
Köszönöm kérdésüket, már jobban vagyok.
Jolsvai András