A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével mától hat vármegyében visszavonta a tűzgyújtási tilalmat, ami a többi vármegyében, valamint Budapesten továbbra is érvényben marad. Így továbbra is fokozott óvatosságra van szükség Újpesten is, óvjuk a Farkaserdőt!
Az elmúlt két napban lehullott csapadéknak köszönhetően megszűnt a tűzkockázat Somogy, Veszprém, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom, Békés és Hajdú-Bihar vármegyében.
A tűzveszélyes időszak megszűnésére való tekintettel a hatóság ezekre a területekre keddtől visszavonta a tűzgyújtási tilalmat.
A többi vármegyében a csapadék nem az egész vármegyét érintette, illetve a lehullott mennyiség a korábbi aszályos időjárás miatt nem elegendő a tűzkockázat csökkentéséhez, a kiszáradt talajok elszívják a nedvességet.
Bár több vármegyében részlegesen akár nagyobb mennyiségű eső is eshetett, a tilalom egyelőre érvényben marad Budapesten, valamint Pest, Tolna, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala vármegyében – közölték.
Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu oldalon tájékozódhatnak.