Igazi lokálpatrióta az Európa bajnok, olimpiai ötödik helyezett gyorskorcsolyázó hölgy. Itt született, itt nevelkedett, itt nőtt fel, s minálunk lett nagy bajnok. Ma is a Káposztásmegyeren lakik, innen jár nap nap után az edzésekre, s szándéka szerint nem is szeretne sohasem elköltözni tőlünk. Úgy mondja, jó ide hazajönni. Heidum Bernadettel beszélgettünk a kezdetekről, a máról és a jövőről.
-Hogyan lesz egy kislányból gyorskorcsolyázó? – kérdeztük Bernadettet.
– Természetesen véletlenül – érkezett a meglepő válasz.- Lehettem hat vagy inkább hét éves, és a testvéremet egyszer elkísértem a műjégre egy toborzóra, ahol kiválasztották őt a sok gyerek közül, tehát járhatott edzésre. Nagyon irigyeltem, s mint minden kisebb tesó utánoztam őt, s addig-addig jártam vele a jégre, míg nem engem is felfedeztek.
– Azonnal a hosszú élű korcsolya került a lábodra?
– Á, dehogy. Hoki korival kezdtük az iskolázást, s csak később ismerkedtünk meg a gyorskorcsolyához szükséges hosszú pengével. Sokan úgy gondolják, hogy egyszerű dolog használni,de az az igazság, nagyon sok munka kell ahhoz, hogy valóban gyorsan és szépen csússzon az ember a jégen.
– Miért nem a nagy pályát választottad?
– Egyszerű a válasz, mert akik minket oktattak, a rövidpályás gyorskorcsolyára tették le a voksukat. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a nagypályásoknak nehezebb a dolguk, hiszen nekik nyáron nincs lehetőségük itthon jégre lépni. Mi valamivel szerencsésebbek vagyunk,ugyanis itt, az úgynevezett “Gyakorló jégcsarnokban” két-három hét szünet kivételével, (a karbantartás ideje, a szerk.), egész évben tréningezhetünk. Igaz sokkal jobb volna, ha nem kellene minden órát egyeztetni a többi jeges sportolóval, de így sem rossz a helyzet.
– Vége az olimpiának, gyönyörű ötödik helyezést értél el a váltóban. Számítottál a sikerre?
– Reménykedtünk abban, hogy döntőbe kerülünk. Talán, ha egy kicsivel szerencsésebben alakulnak a dolgok a fináléban, akkor még előbb végezhettünk volna. Azt gondolom, hogy ezzel az eredménnyel sem kell szégyenkeznünk, mert bebizonyítottuk, hogy a tavalyi Európa-bajnoki aranyérmünk nem a véletlennek köszönhető.– Egyéniben, ezer méteren, ahol Eb ezüstöd és bronzod is van már, csak a negyeddöntőig jutottál. Nem volt esély a továbbjutásra?
– A futamban négyen indultunk, s az első két helyezett jutott tovább. Sajnos rosszul rajtoltam, s ez egy olimpián, ahol nagyon sűrű a mezőny nem megengedett. Így csak harmadikként érkeztema célba, s ez kevés volt a boldogsághoz.
– Komolyan tréningezel, mire készülsz még?
– Az olimpia után sem áll meg az élet minálunk, ugyanis a hét végén Szófiában lesz a világbajnokság, majd Olaszországba utazunk, ahol a csapat vébén szeretnénk újra bizonyítani. Jó lenne elcsípni egy szép érmet…
– Egyszer csak vége lesz az idénynek. Elolvad a hó, a jég is csak a csarnokban marad meg. Mit csinál a téli sport szerelmese nyáron?
– Felkészül a nyári melegben a téli hidegre –nevetett Bernadett. – Idén egy picivel több pihenőt kapunk, mert tavaly az ötkarikás játékok miatt csak két hetet szusszanhattunk. A nyári tréningeken erősítünk, kerékpározunk, és természetesen korcsolyázunk, hiszen a csarnokban van jég. Általában sikerül egy külföldi edzőtábort is összehozni, most éppen Bormióról van szó, ahol már az esedékes Világ Kupa futamokra hangolunk. Tehát mondhatom, nem unatkozunk nyáron sem.
– Ha kívánhatna hármat egy mesebeli tündértől, mi lenne az?
– Jöjjön ki Káposztásig a metró, aztán épüljön egy jégpálya, ahol éjjel nappal edzhetünk, és legyen itt valahol a negyedik kerületben egy olyan sportközpont, amilyen az olimpiai faluban volt. Ha, mindez összejönne, soha sem költöznék el a kerületből. Igaz, egyébként sem…