Hiába a vakcina, Szlávik János szerint leghamarabb jövő nyáron lélegezhetünk fel

, , ,
  •  
  •  
  •  

Bízzanak a védőoltásokban, mert az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek – kérte a lakosságot a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1 kedd esti műsorában.

Szlávik János azt mondta: nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben velünk marad.

“Szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk”,

de ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok.

Egyes vélemények szerint a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de remélhetőleg nem tud már az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre.

Kérdésre válaszolva Szlávik János azt mondta: ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz. Ugyanis nap mint nap halnak meg emberek és kerülnek kórházba, intenzív osztályra a koronavírus-fertőzés következtében. Ezt pedig a védőoltással meg lehet akadályozni.

A szakembert kérdezték a Nagy-Britanniában terjedő mutálódott vírusról is. Szlávik János azt mondta: az biztos, hogy a vírus terjedési sebessége megsokszorozódott.

Dél-Angliában négy-ötszörös sebességgel terjed a fertőzés, elsősorban a 60 évesnél fiatalabbak körében. Azt viszont, hogy súlyosabb-e, illetve, hogy a leendő védőoltásokkal szemben rezisztens lenne, még vizsgálják – közölte a főorvos.