Ünnepi műsorral emlékezett az újpesti önkormányzat 1848-1849 hőseire. Wintermantel Zsolt polgármester az egyén és a helyi közösség saját hitére alapozott megújulását emelte ki.
Magyarország csak úgy fog megújulni, hogy mindenütt helyben megújítjuk. Számomra ma, 2011. március 15-én ez a 48-as forradalom fő üzenete – hangsúlyozta Wintermantel Zsolt polgármester az újpesti önkormányzat 1848-1849-es forradalom és szabadságharc ünnepségén.
Aláhúzta: ha mindenki hisz a változásban, be fogjuk bizonyítani, nincs válság, amit le ne győzhetnénk, nincs változtatás, amit véghez ne tudnánk vinni. Ahogy a ’48-asok, mi is képesek leszünk változtatni, jobbítani az életünkön. „Én hiszek a magyarokban, és hiszek az újpestiekben. Ha mi itt helyben hinni tudunk a közös céljainkban, és abban, hogy meg tudjuk valósítani őket, akkor mindez sikerülni is fog” – fogalmazott. (A beszédet teljes terjedelemben közöljük.)
A polgármester több száz ünneplő előtt idézte fel a forradalom emlékét, a jelenkorra vonatkozó emberi, szellemi, erkölcsi örökségét a Petőfi szobornál.
1848. március 15-e történéseit a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 8. b osztályos diákjai korhű öltözékben adták elő, felkészítő tanáruk Deák Krisztina volt. Előadásukat a gimnázium énekkara egészítette ki Aranyosi Lóránt vezetésével, az ünnepi műsorból kivette részét a Tungsram Kodály Zoltán férfikar Pálinkás Péter vezényletével.
Wintermantel Zsolt beszéde után Vitáris Edit jegyzővel az újpesti önkormányzat nevében helyezett el koszorút a Petőfi-szobornál, majd a politikai pártok és a társadalmi szervezetek, végül az ünneplők, akik a polgármester kérésére egy-egy szál virággal emlékeztek 1848 hőseire.
Az ünnepség végéhez közeledve az egyik diákszereplő, nem sokkal később egy idősebb úr rosszul lett a tűző napon. A kiérkező mentősök mindkettejüket ellátták, ennek köszönhetően, perceken belül jobban érzeték magukat.
Az ünnepség a koszorúzást követően a Szózattal zárult.
un
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere ünnepi beszéde, 2011. március 15-én
Van egy kérdés, amit általában nem szoktunk nyíltan föltenni, amikor összegyűlünk megemlékezni a 48-as magyar forradalomról, de mégis minden szónoklatban, ünnepi beszédben és megemlékezésben ott rejlik, próbáljuk körüljárni, kerülgetni.
Győzelmet ünneplünk ma, vagy vereséget siratunk? Szomorkodnunk kell, vagy örülni és büszkének lenni?
A szónokok általában olyasmivel szokták áthidalni ezt a kérdést, hogy bár a forradalmat végül leverték és a magyar szabadság ügye elbukott, de az eszme és a hősök emléke mégis győzedelmeskedett. Ez egy kétségkívül szép gondolat, csak szerintem nem igaz. Én szeretnék egyértelmű és világos választ adni. Ma egy világra szóló, és a világot megváltoztató győzelmet ünnepelünk, a magyarság egyik legnagyobb sikerét, amire bármely nemzet méltán lehetne büszke.
Mert nem pusztán az eszme és nem csak a hősök emléke győzedelmeskedett, hanem maguk a hősök, a forradalmárok győztek, és igenis elérték a céljukat.
A forradalmat nem verték le, csak megbosszulták, ami nagyon nagy különbség. És a szabadság ügye se bukott el, legfeljebb a katonák tették le a fegyvert és a fegyveres harc ért véget. De Magyarország szabadabb és erősebb országként állt talpra a megtorlás évei után, mint amilyen a forradalom előtt volt.
Azért, mert a magyar forradalom győzött. Elérte követeléseit, és megvalósította legfőbb célját: egyszer és mindenkorra lebontotta a feudalizmust, és ezzel örökre kiszabadította Magyarországot középkorias kalodájából.
Az új világot azonban a katonai csapás sem tartóztatta már föl. Hiába a régi világ képviselőinek restaurációs kísérlete, Magyarország fejlődését, az új világ kibontakozását nem tudták megakadályozni.
Hogyan történhetett mindez? Miért tudtak ekkora változást véghezvinni a 48-as hősök? Ez a nagy titok, amelynek nyitját keressük azóta is minden március 15-én. Nem tudunk arról, hogy különleges tudományuk vagy éppen csodafegyverük lett volna. Nem volt varázspálcájuk, nem voltak birtokában mágikus földöntúli módszereknek és képességeknek sem. Minden arra vall, hogy Kossuthtól Petőfiig, Bem tábornoktól az egyszerű gyalogos honvédig ugyanolyan földi halandók voltak, mint mi, mai magyarok vagyunk.
De ők tudtak valamit, amire ma legalább akkora szüksége van a mai magyarságnak, mint nekik volt akkor. Tudtak hinni. Nemcsak a Gondviselésben, nemcsak a jövőben. Tudtak hinni abban, hogy az ő akaratuk változtatni fog a világon. Hittek abban, hogy változtatni tudnak, akár a hatalmas Habsburg birodalom ellenére is. Ez talán nem tűnik soknak, a döntő pillanatban azonban kiderül: mégis ez a legtöbb. Az ember korszakos változásokat vihet végbe, ha hisz saját szabad akaratában. Ha ezt a hitet másoknak is át tudja adni, ha másokkal együtt meg tudja sokszorozni.
Hinni nem egyszerű dolog. Nem olyan, mint elképzelni valamit, és aztán vágyakozni utána. A hitért meg kell küzdeni. Elsősorban saját magunkkal.
Ugyanis az ember legnehezebb ellenfele mindig önmaga, vagyis saját hitetlensége; és aki azt legyőzi, mindent le tud győzni.
Márpedig ezen fog múlni minden ma is, ugyanúgy, ahogy 1848-ban: hiszünk-e abban, hogy a mi akaratunk igenis képes változtatni a világon, de legalábbis a mi magyar világunkon. Az a világ, ami a XX. században létrejött, és működött, mostanra összeomlott.
Ha a hazánk határain túli horizontra emeljük tekintetünket, látható: a világban zajló válság csupán ijesztő és fájdalmas kísérőjelensége egy sokkal mélyebb és sokkal lenyűgözőbb folyamatnak, egy világméretű változásnak, a világ újjászületésének.
Igen, új világ van újjászületőben ugyanúgy, ahogy a XIX. században volt. A világ hétmérföldes lépésekkel új irányba indult. Magyarországnak is teljes megújulásra van szüksége. Együtt kell haladni az önmagát most megújító európai világgal.
Én hiszek abban, hogy erre most is képesek vagyunk, ugyanúgy, ahogy képesek voltunk rá 1848-ban, vagy 1956-ban.
Hiszek abban, hogy az ország le tudja győzni az előző kormányok által ránk hagyott irgalmatlan államadósságot, ami a legnagyobb ellensége a fölemelkedésünknek, a közös jövőnknek e pillanatban. Hiszek benne, hogy sikerülhet, bár verítékes munkával, de végre valóban alapvetően újjászervezni az országot, az államot úgy, hogy korszerű módon működjön és megállja a helyét az átalakuló világban.
És hiszek abban is, hogy mi itt Újpesten hozzá tudjuk tenni a magunk részét az ország megújulásához. Hiszek abban, hogy meg fogjuk valósítani közös céljainkat: építünk saját uszodát, felújítjuk a szakrendelőnket vagy akár újat építünk a régi helyett, megnyitjuk a Dunapartot az újpestiek számára, a városgondnokság révén tisztábbá, rendezettebbé tesszük a városunkat.
Szép sorjában, okos és józan építkezéssel megújítjuk a magunk környezetét, a magunk életét, és elérjük, hogy egyre jobb legyen újpestinek lenni.
Én hiszek a magyarokban, és hiszek az újpestiekben. És úgy gondolom, hogyha mi itt helyben hinni tudunk a közös céljainkban, és abban, hogy meg tudjuk valósítani őket, akkor mindez sikerülni is fog. És azzal nem csak magunknak, hanem az egész országnak javát szolgáljuk.
Magyarország csak úgy fog megújulni, hogy mindenütt helyben megújítjuk. Számomra ma, 2011 március 15-én ez a 48-as forradalom fő üzenete.
Be fogjuk bizonyítani, hogyha mindegyikünk hisz a változtatásban, akkor nincs válság, amit le ne győzhetnénk, nincs változtatás, amit véghez ne tudnánk vinni. Akkor mi is, ahogy a ’48-asok, képesek leszünk változtatni, jobbítani az életünkön.
Azért kell összefognunk, azért kell közös erőfeszítésekkel országosan és helyben is megújítanunk a hazánkat, hogy végre azoknak legyen jó benne élni, akik eddig is dolgoztak, küzdöttek, és áldozatokat hoztak érte.
Azoknak, akik szeretik ezt az országot, a népét, a nyelvét, a földjét, a levegőjét, a múltját, a jelenét és a jövőjét. Azoknak, akik akkor is szeretik, amikor éppen nem könnyű szeretni. Azoknak, akik akkor is maradnak, amikor nehéz itt maradni. Azoknak, akik akkor is kitartanak mellette, amikor ezt nem tudja meghálálni. Azoknak, akik nagynak látják akkor is, amikor kicsi.
Azoknak, akik hisznek benne úgy, ahogy 48 hősei hittek.
Köszönöm, hogy meghallgattak.