Az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat megalakulásától Csóka János Pál az önkormányzat elnöke. Négy választási ciklust tudhat maga mögött úgy, hogy az általa vezetett szervezet sorra elnyeri mind az öt képviselői mandátumot. A nagyobb települések között ritka a választók ilyen töretlen bizalma. 2002. és 2006. között az Újpesti Közgyűlés tagjai sorába is beválasztották.
A Kisebbségi Önkormányzat több mint száz kulturális programot szervezett, ezért a munkáért Csóka János Pál 2001-ben Szárnyas Oltár Díjat, 2003-ban Tolerancia Díjat kapott. Hosszú évek, évtizedek barátsága és együttműködése köt össze minket, ezért kérem tisztelt Olvasóimat, nézzék el a tegező párbeszédet.
– Hol születtél?
-1953. május ötödikén születtem az Újpesti Szülőotthonban. Édesapám, Csóka Károly 1903-ban, zenész családban látta meg a napvilágot. Ő nagybőgős volt a háború előtt, aztán szegkovácsként dolgozott a Fóti úton működő cigány KTSZ-ben. Édesanyám, Balog Katalin kovács és zenész családban született 1917-ben. Testvéreim József, Károly, Gyula, a két öcsém Géza és Antal, utóbbiak születése között tizenöt perc különbség van, ikrek. A családunk nagyságát mégsem így értem, mert a közvetlen rokonságunkban van a szintén újpesti Balog és Farkas család. Így unokatestvérből kijutott nekem bőven: nővérek, húgok, bátyáim és öcsém is, összesen hetvenhat fő. Laktunk a Liszt Ferenc utca 14-ben, a Nyár utcában egy kiszuperált üzlethelyiségben, a Mártírok útján és a Deák utcában.
– Civilként mit dolgozol?
– Szállítómunkás vagyok. Testvéreimmel egy vállalkozásban nehézgépeket, kasszákat fuvarozok. Több állandó munkánk között megrendelőnk a Nemzeti Bank is.
– Hogyan választottad ezt a foglalkozást?
– Kicsi gyerekként láttam, hogyan pakolnak meg egy szekeret Újpesten. Egy gépet húztak fel két pallón a lovak segítségével. Hárman mozgatták a több száz kilós gépet. Lenyűgözött, hogy az ember az eszével, tapasztalatával nehéz tárgyakat meg tud emelni. Amit csak erőből fizikailag lehetetlen megoldani. De nem itt kezdtem a munkát, hanem az újpesti Gyapjúszövőben tizennégy évesen egy évig, majd a Szegkovács KTSZ-ben voltam két évet apámékkal. Tizenhét voltam, amikor Gyuszi bátyám a FŐSPED-hez hívott. Ott dolgoztam a rendszerváltásig. Urbán László tanított meg azokra a fortélyokra, amelyekkel ezt a munkát eredményesen el lehet végezni. A kötözési technikákat, a csörlőzést – mindent. Nyomdagépeket, kemencéket, páncélszekrényeket, kötőgépeket szállítottunk.
– Az olajemelő és a kisebb daruk megjelenése nem jelentett konkurenciát?
– Nem, mert nem miden oldható meg gépekkel. A gyárban vagy a pályaudvaron feltehetik a teherautóra daruval a szerkezetet, meg ugyanígy le is vehetik, de egyáltalán nem biztos, hogy a végleges helyükre így bevihetők. Képzelj el egy kisebb műhelyt, ahol az ajtón nem fér be a daru vagy emelő, esetleg lépcsőn kell felvinni. Ilyen helyzetben csak emberi erővel lehet dolgozni. Megnézzük, hogyan tudunk hozzáférni, hol van a tárgy balansza. Mindenki megkapja a feladatát, vagy gurtnival, vagy csúsztatva, vagy vegyes technikával helyére kell tudni rakni. Ha felborul, az akár súlyos törésbe, vagy emberéletbe is kerülhet. A brigádon belül meg kell lenni a bizalomnak, hogy jól működjön, mert aki alul emel, annak bíznia kell a fölül húzó vagy támasztó társaiban. Így érhető, hogy a testvéreimmel dolgozom.
– Miért jöttél el a vállalattól?
– A rendszerváltás első vállalati leépítésével eljött a csapatom. Egy harmincfős listát kellett volna összeállítanom, hogy ki kerüljön leépítés alá. Magamat és a saját brigádomat írtam fel erre a listára, mert úgy gondoltam, hogy mások balsorsáról nincs jogom dönteni. Mi voltunk a legeredményesebbek, mi jöttünk el a leghamarabb. Végkielégítésünket is húzták-halasztották, pedig mindegyikünk több mint harminc évet keményen ledolgozott. Nagy nehezen adtak egy tízéves ZIL teherautót kárpótlásul. Ezt kaptuk a vállalattól az elmaradt pénz helyett. Megcsináltuk a saját kis cégünket és szerencsénkre másnap már volt megrendelésünk. Azóta így dolgozunk.
– Családod?
– Van egy lányom és egy fiam, aki közgazdasági technikumba jár. Nagyon büszke vagyok rájuk, Szilvia lányom csodálatos unokával, Ferikével ajándékozta meg a családot. Krisztián fiam pedig a családból elsőként tanult tovább. Ez a legnagyobb öröm számomra.
– Hogyan kerültél a közéletbe?
– A FŐSPED-en keresztül KISZ-vezető lettem. Táborokat, továbbképzéseket szerveztünk. Megérintett a politika is. Amikor volt rá lehetőségem, bekéredzkedtem egyetemi előadásokat hallgatni. Estin befejeztem a nyolc osztályt és leérettségiztem.
– Az első kisebbségi önkormányzati választáson milyen indíttatásból vettél részt?
– A kisebbségi törvény elfogadása után megkeresett Tóth József önkormányzati képviselő, hogy vállaljam el a kisebbségi önkormányzat vezetését. Második megkeresésre mondtam igent. Giczy Béla lett az elnökhelyettes, aki a Langlet Valdemár Általános Iskola igazgatójaként dolgozott. Vele és képviselőtársaimmal fogalmaztuk meg azt, hogy munkánkban az oktatásra helyezzük a hangsúlyt. Ez a terület, ahol a legtöbbet lehet és kell tenni. Mind a mai napig óriási a lemaradás. A fiatal felnőttek részére, akik valamilyen oknál fogva nem fejezték be az általános iskolát, megteremtettük a lehetőségét annak, hogy pótolhassák lemaradásukat. A kisebbségi önkormányzat vállalta a helyiséget és a tanulók megszervezését, a Langlet a tanárokat biztosította. Kevés lemorzsolódás és sok-sok sikerélményünk volt. Másik feladatunk a cigány kultúra bemutatása és népszerűsítése. Világhírű zeneművészeknek és festőművészeknek sikerült koncerteket és kiállításokat rendeznünk. Az elmúlt tizenkét évben megfordult Újpesten a cigány értelmiség és művészvilág színe-java. A kisebbségi önkormányzatokat a törvényalkotó a kultúra ápolása céljából hozta létre. Az összes nemzetiségtől eltérő nálunk, hogy szociális problémákkal is foglalkoznunk kell. Szociális segítőirodát működtetünk Rozner László úrral, aki társadalmi munkában segíti a rászorulókat. Minden évben meg tudjuk szervezni a nyári táborunkat, ahová halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermekeket viszünk el. Olyanokat, akiknek esélyük sincs arra, hogy a családjuk elvigye, vagy befizesse őket egy táborba. Itt csak és kizárólag a rászorultság elve alapján döntünk, nem a származás a feltétel. Vegyes nyaralás cigányok és magyarok együtt.
– Cigányok és magyarok együtt. Milyennek látod a mai viszonyokat?
– Elképesztő dolgok történnek. Talán a háború előtt volt ilyen vagy ehhez hasonló állapot az országban. Államalkotó kisebbség vagyunk, az egyedüli, aki nem titkolhatja, mondjuk a munkaadó előtt, a származását. Az előítéletek a gazdaság és a szociális helyzet romlásával egyenes arányosságban növekednek. A politikai szélsőségesek pedig kollektív bűnösséget emlegetnek, akárcsak a háború előtt. Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján több milliárdot fordít az állam a romák felzárkóztatására. A felháborító az, hogy hol vannak ezek a pénzek? Nem is érkeznek meg a bajbajutott közösségekhez. Ha az Újpesti Roma Önkormányzatból indulunk ki, még egyetlenegy munkahelyteremtő programot sem sikerült elnyernünk. Több ezer oldalt megírtunk különböző pályázatokra, hiába. Képviselőtársaimmal együtt nem veszünk fel tiszteletdíjat, sem egyéb költségtérítést. Mindenki társadalmi munkában dolgozik, a szabadidejét szenteli a közösségnek. Többen példaként említik a munkánkat, ettől függetlenül nem jutunk pályázati forrásokhoz. Pedig Újpesten is jócskán el kéne a segítség. Munkalehetőség nélkül minden erőfeszítésünk csepp a tengerben.
Az újpesti cigányság tősgyökeres családjait, hírneves személyeit bemutató sorozatunk véget ért. Számos jeles személyiség és tucatnyi bemutatásra érdemes család kimaradt a sorozatból. Nemsokára pótoljuk a hiányt, benne lesznek készülő könyvünkben, amely Újpest megszületésétől a rendszerváltásig dolgozza fel históriájukat. Az újpesti cigányság története c. kutatás kilenc éve alatt háromezer fényképet, több száz levéltári dokumentumot és családinterjút sikerült felgyűjteni. Ezúton köszönöm meg Szőlőssy Mariannenak, Kadlecovits Gézának, Bartos Tibornak és Giczy Bélának támogató segítségüket. Köszönöm továbbá Patkó Erzsébetnek, Rigó Györgynek és Csóka Györgynek a kutatásban végzett áldozatos munkájukat.
Molnár István Gábor