Június 13. a magyar védőnők napja. Ez alkalomból az év védőnője kategóriában kapott Családháló-díjat Pollák Frigyesné Gabriella, az Újpesti Védőnői Szolgálat munkatársa. Az újpesti védőnő egy szakmai zsűri ajánlása után internetes szavazáson nyerte el a megtisztelő címet.
– Köszönöm. Ez egy hatalmas pozitív visszajelzés arra, amit én már harminc éve hivatásomként művelek. Megerősít abban, hogy jó helyen vagyok.
– Mesélte, hogy meg is hatódott a díjátadó ünnepségen.
– Igen, konkrétan végigsírtam. Főleg, hogy azok a családok szavaztak rám, akikkel dolgozom vagy dolgoztam az elmúlt évtizedekben. És ez hihetetlenül jólesik.
– Látszik, hogy komoly hivatástudata van. Miért lett önből védőnő?
– Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és valahogy úgy éreztem, hogy ez lesz az én utam. Alapvetően azért kezdtem bele, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, de egy védőnő körülbelül a munkája egyharmadában foglalkozik velük, sokkal inkább a szülőkkel kell megtalálni a közös hangot.
– Egy elsőgyerekes szülő mindentől félti a kisbabát, miközben rokonoktól, barátoktól, és persze főleg az internetről érkeznek biztosnak hitt, sokszor egymásnak ellentmondó tippek a kérdésben.
– Igen, talán ez a legfontosabb, hogy valaki konkrét, szakmai alapokon nyugvó tanácsot adjon a szülőknek. De arra is figyelni kell, hogy ami jó az egyik családnak, az nem biztos, hogy megfelel a másiknak, és persze minden kisbaba más. Úgyhogy azt is meg kell erősíteni a szülőkben, hogy csak olyan tanácsot fogadjanak meg, ami nekik és a babájuknak is a legjobb. Arról nem beszélve, hogy az interneten mennyi butaságot lehet olvasni a témában.
– Folyamatosan változnak a gyereknevelési trendek, teljesen mást mondanak most szoptatásról, fürdetésről, altatásról és egyéb babagondozási kérdésekről, mint régebben. A védőnőnek követnie kell ezeket a trendeket?
– Valóban teljesen mások a társadalmi elvárások, orvosi tapasztalatok, sőt a jogszabályi környezet is, mint amikor pályakezdő voltam. Ezeket a változásokat természetesen követnünk kell. De azért nem mindig a legújabb a legjobb. És a legfontosabb a személyiségünk, hiszen a családok jó esetben a bizalmukba fogadnak minket, ez pedig nem az aktuális trendeken múlik. Hitelesnek kell lenni.
– Vagyis a hitelesség és a bizalom a legfontosabb?
– Igen, el kell érni, hogy a szülők beengedjenek a családba, merjenek kérdezni, és elfogadják a tanácsaimat. Az is nagy kihívás, hogy a huszonéves szülőkkel megtaláljam a közös hangot, velük is elfogadtassam magam. Ez tart fiatalon, mert ugye, ahogy én öregszem, a szülők egyre fiatalabbak lesznek. (Nevet) Nagyon sokrétű foglalkozás ez, ezért is szeretem.
– Ez a szavazás azt mutatja, hogy sikerült elfogadtatnia magát a családokkal, akikkel foglalkozott, foglalkozik.
– Jaj, hát erre nehéz mit mondanom. Tényleg az a legnagyobb elismerés, hogy ők szavaztak rám.
JUHÁSZ MÁTYÁS