Dér Heni is fellép a Családi Napon, a Víztoronynál május 27-én. Külcsínről, kisugárzásról, kitartásról, sőt még a terhességről is beszélgettünk az énekesnővel.
Egyfolytában úton vagy, nem könnyű veled interjút egyeztetni. Ennyire dübörög a show biznisz?
Azt nem tudom, hogy dübörög-e, de hogy én tényleg mindig pörgök és dolgozom, az biztos. Most például szeretném, ha nyár elejére összeállna az a klip, amit már régóta tervezünk. Ebben félreteszek minden konvenciót, és megfelelési kényszert, nem csak énekelni fogok, hanem rappelni is. Nem akarok sokat elárulni róla, de nagyon mocsok lesz és nagyon vagány. És nem biztos, hogy lesz több ilyen jellegű klipem, mert nagy hassal már nem állna jól ez a stílus.
Nocsak. Ez most egy nagy bejelentés? Valójában hárman beszélgetünk, és nem ketten?
Ne viccelj! Ekkora örömet adnék Újpestnek, hogy itt jelentem be a terhességemet? (nevet) Ez még csak terv. De ha megvalósul, azt úgyis látni fogjátok.
Azért az eddigi klipjeid sem túl visszafogottak, nem rejted el az alakodat sehol. A férfinézők valószínűleg nem kapcsolják ki a felénél…
Pedig ez nem elsődleges szempont. Én azért edzek sokat, hogy levezessem a stresszt, és próbáljam a maximumot kihozni magamból. Állóképességben és esztétikumban egyaránt. Annyira egyébként nincs is csajos alakom, főleg, ha túlzásba viszem a sportolást. Azt vallom, hogy nem attól lesz valaki dögös, „jónő”, hogy szanaszéjjel edzi vagy műti magát. Nagy hülyeség, hogy csak akkor lehetsz elégedett magaddal, ha mindened tökéletes. Én korántsem vagyok az, de mégis rendben vagyok önmagammal. Ezt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy sportoljanak kitartóan, de nem a külső a fontos, hanem a kisugárzás és a személyiség.
Ez a kitartás a pályádon is jellemző rád? A Vajdaságban születtél egy kistelepülésen, és onnan jutottál el tévés tehetségkutatón, Sugarloaf zenekaron át a sikeres szólókarrierig.
Már hároméves koromtól énekes akartam lenni. Nyilván a szüleim agyára mentem ezzel. Remélték, hogy kinövöm valamikor, és választok egy tisztességes foglalkozást. A vajdasági emberekre amúgy is jellemző egyfajta pesszimizmus, hogy örüljünk annak, ha egyáltalán elfogadnak minket, nem kell túl nagyokat álmodni. Nyilván a kisebbségi lét miatt van ez. Én viszont tizenegy évesen leírtam a naplómba, hogy bárcsak egyszer ismert énekesnő lehetnék Magyarországon. Kitöröltem magamból a pesszimizmust, pontosan tudtam, hogy mit akarok, és sokat dolgoztam, küzdöttem azért, hogy megvalósuljon az álmom. Hittem benne, és harcoltam érte.
Ezt a hitet, önbizalmat láthatja majd az újpesti közönség is a Családi Napon?
Remélem. Nem először lépek fel Újpesten, és bár az egész családom fradista, én imádok itt lenni. (nevet) Bízom benne, hogy ismét sokan leszünk, és megint nagyot bulizunk majd az újpestiekkel.
Juhász Mátyás