Egy éve lett Csíkszentgyörgy Újpest testvértelepülése. Az együttműködésnek köszönhetően székely gyerekek látogattak Magyarországra, majd újpesti gyerekek utaztak Erdélybe az önkormányzat szervezésében és támogatásával.
Július 15-én nagyon hosszú volt az út, közel tizennégy órán keresztül tartott, persze a határon is várakozniuk kellett majdnem másfél órát. Három kisebb megálló beiktatásával este kilencre meg is érkeztek Pottyandra, ahol már nagy szeretettel várták a csoportot. Természetesen mielőtt megérkeztek volna, Edward bácsi, Ildikó néni (iskolaigazgatók Csíkszentgyörgyön és Bánfalván), valamint Laci bácsi (az erdei iskola vezetője) várták a csoportot a székelykapu előtt, ahol egy közös fotóval megörökítették a várva várt megérkezést.
Matild néni finom vacsorával készült a már jócskán megéhezett és elcsigázott csoport számára. Választottak asztalfelelősöket, minden napra négyet. Az ő feladatuk volt a terítés, az elpakolás és az ebédlő rendben hagyása.
A szobák gyors elosztásával és fürdéssel véget is ért az első nap. Senkit nem kellett elringatni.
Másnap reggel hétkor volt az ébresztő (majd egész héten ez lett a szokás) és az elmaradhatatlan szobaszemlével folytatódott a napjuk. A reggeli elfogyasztása után rövid megbeszélés a napi teendőkről, aztán a csapat nagy része visszahúzódott a saját szobájába pihenni. Edward bácsi és Ildikó néni eljöttek és a tanárokkal egyeztették az egész heti programot. A fiúk nem voltak fáradtak, mert egyből focit és kosarat ragadtak, és véget nem érő labdázásba kezdtek.
Ebéd után meglátogatta a csoportot Veronka néni, aki végigvezette őket Pottyandon és Csíkmenaságon. Felmásztak a Haranglábhoz, meghallgatták, hogy milyen fontos volt ennek használata, sőt még egy példát is mondott Veronka néni: pár nappal érkezésünk előtt is megkongatták a harangot a hatalmas viharra figyelmeztetve. A néprajzi gyűjteményben rengeteg érdekes történetet hallottak, sőt nyírfakéregre írt első világháborús levelet is olvashattak. Megtudták, hogy régen a diákoknak milyen „házirendjük” volt, hogy a népviseletben a színeknek milyen jelentőségük volt, és nagyon sok érdekes dolgot még.
Innen a Menasági erődtemplomba vezetett az útjuk. Veronka néni elmesélte a templom történetét, az építkezéseket és a kutatásokat. Fantasztikus élményben volt részük, emlékezetes marad a sok „mese”.
Hétfőn kirándulni mentek. Reggel kilencre jött értük Zsombor bácsi a busszal. Ő volt a sofőrjük végig a héten, amikor kirándultak. Ildikó néni és a férje, Miklós bácsi voltak az idegenvezetők. Zsombor bácsi elmondta a csoportnak induláskor, hogy most olyan úton fog Csíkszeredára menni, ahol eddig nem járt soha. Persze gyorsan kiderült, hogy nem is igaz!
Miklós bácsi és Zsombor bácsi folyamatosan meséltek a vidékről, a szokásokról, településekről. Hamarosan Csíksomlyóra értek a Kegytemplomhoz. Miklós bácsi elmesélte a templom történetét, aztán elindult a kis csapat a Kálvária-domb legmeredekebb oldalán a kápolnához. Izzadt és kifáradt a kis csapat, mire felértek a hegytetőre, de a látvány, a panoráma, a hegyek és a kápolnák elfeledtették a fáradságot. Gyönyörű volt! Körbenéztek, körbejártak, és elindultak a Kegytemplomhoz, ahol már várta a csoportot Edward bácsi. A Gyimesekbe vették az utat a Deáki András panzióhoz. András bácsi finom ebéddel (krumpli, tokány savanyú uborkával, puha meleg kenyérrel) várta a csoportot, és mesélni kezdett az ő küldetéséről, a csángók viszontagságos életéről és küzdelméről. Úgy tudott beszélni, hogy még a gyermekszem sem maradt szárazon.
Végezetül elénekelték a székely himnuszt, majd a magyar himnuszt. András bácsi vezetésével elmentünk az ezeréves határhoz, és megnéztük a Rákóczi-vár romjait, melynek felújításához az egyik tanítvány téglajegyet is vásárolt. Az ő neve már biztosan ott lesz a vár falán. Csodálatos dolgokat láttak csodálatos emberek között.
Hazafelé Csíkszeredán megnézték a Makovecz Imre tervei alapján épített templomot is. Rengeteg élménnyel gazdagodtak ezen a napon is a csoport tagjai.
Matild néni ismét finom vacsorával és pótvacsorával várta a csoportot.
A keddi nap végre közösen indult a csíkszentgyörgyi gyerekekkel. Jött Laci bácsi a dobozkájával és a hálójával, és nekiindult apraja-nagyja a hegyoldalnak és az erdőnek. Laci bácsi növénytől növényig ment, és mindennek elmondta a jelentőségét, hasznát.
Ezt követte a hegymászás, ami kicsit lefárasztotta a csoport magyar tagjait. Bezzeg a csíki gyerekek jelezték, hogy ez csak egy dombocska, és vígan szaladtak fel rajta. A hegyen ismét készült egy közös csoportkép, megörökítve a csapat kiváló teljesítményét.
A délután is izgalmasnak ígérkezett. Matild néni és Barna bácsi előkészítették a kürtőskalács és a miccs sütését. A csoport végig segédkezett a munkálatokban. Nem is olyan könnyű a kalács sütése, de az íze csodálatos volt.
A szerda ismét a kirándulásnak kedvezett. Jött Zsombor bácsi a jól megszokott kilenc órára, és már indultak is Szejkefürdőre. Megnézték a székelykapukat, valamint Orbán Balázs síremlékét, és hallottak Orbán Balázs munkásságáról is.
Szejkefürdőről Parajdra vitte a csoportot Zsombor bácsi. Útközben még egy közúti ellenőrzést is átélt a csoport, de minden rendben találtatott, és már mentek is tovább. Sietni is kellett, hiszen a Sószurdokban várta a csapatot az idegenvezető, aki nagyon humorosan mesélte el a sószakadék, sóvölgy kialakulását. Látták, és ki is próbálhatták a gyógyító sós iszap alkalmazását.
Közel kétórás program volt, aztán a sóbányába is lementek. Ez volt csak az izgalmas, mert egy csuklós buszra kellett felszállni, amely levitte az embereket a bányába. Ott aztán rengeteg lépcsőn mentek a mélybe, mígnem leértek egy hatalmas terembe, ahol láttak kápolnát, kalandparkot, játszóteret, büféket és sok-sok embert, akik gyógyulás végett mentek le a bányába.
Rövid ott tartózkodás után volt lehetőség egy kis só vásárlására, közben mindenki elnyalhatott egy hűsítő fagylaltot. Hazafele megálltak Farkaslakán, Tamási Áron síremlékénél. Edward bácsi mesélt a kopjafákról és a jelentésükről. Ismét sokat láttak és halottak a csoport tagjai, nagyon mozgalmas volt a nap.
Csütörtökön is képviselték magukat a lóerők, de most három szekér elé kötve, két-két paripa képében.
Szekérre ültek, dinnyéstül, gyerekestül, tanárostul, és irány Csíkbánkfalva. Várta a csoportot sok csíki gyermek és pedagógus. Összemérték a tudásukat métában.
Négy csapatot alkottak, és körmérkőzést játszottak. Pihenőidőben dinnyét falatoztak, majd egy hatalmas kosár fánk érkezett, melyet az utolsó morzsáig elpusztítottak. Hatalmasat játszottak, és jókedvűen indultak vissza a szekereken a magyar gyerekek. Hosszú volt az út, és meleg is, de nagyon, így egy kis locsolkodás belefért a szekéren a hőség elűzésére.
Ebéd után egy jó kis kvízvetélkedőre került sor. Négyfős csapatokat szerveztek, és összemérték tudásukat, ki mire emlékezett a hét történéseiből. Este alig várták a tanárok, hogy jó sötét legyen. Ekkor sok-sok „medvét” rejtettek el az udvaron papíros formában, melyet a csapatoknak meg kellett keresniük, ezekért is pontok jártak. Izgalmas volt a feladat, mert még medvebőgést is hallottak hozzá (ez nem volt igazi).
Gyorsan repültek a napok, és már megint a vége felé közeledett a hét.
Pénteken jött Zsombor bácsi, és vitte a csapatot a Mikó várához, Mádéfalvára, a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz.
Mikó várában megismerkedhettek egy kisfilm segítségével a vár történetével, benne a csodálatos kút jelentőségével. Egy újabb kisfilm segített elképzelni a régi lakomákat. Izgalmas volt, amikor mindenki lehetőséget kapott, hogy korhű öltözéket vegyen magára.
A vár után egy történelmi esemény színhelyére mentek Mádéfalvára. Itt ismét Edward bácsi mesélt a mádéfalvi „veszedelemről” az emlékműnél. Kicsit hosszabb, kacskaringósabb, de romantikusabb út következett a Gyilkos-tóig. A szerpentineken lélegzet-visszafojtva figyelték a tájat és természetesen sofőrjük, Zsombor bácsi ügyes manőverezéseit. Körbejárták a tavat, Edward bácsi mesélt a kialakulásáról, majd Dóri felolvasta a mondáját. Innen a szorosba mentek, ahol nagy volt a tömeg. A buszból kiszállva az út mentén haladtak, egyik ámulatból a másikba esett a csapat a látványtól, a hatalmas szikláktól és a dübörgő pataktól.
A hegy megmutatta a zordabbik oldalát is, mert egyik pillanatról a másikra vihar kerekedett. Buszra szálltak, és odalett a beígért lángosozás, így indultak vissza a táborba. A nap nagy tapssal zárult, melyet Zsombor bácsi érdemelt ki, nyugodt, ügyes vezetéséért.
A szombatot meglepetésként Edward bácsi szervezte. Délelőtt elmentek Tusnádfürdőre, megnézték a kis tavat a település központjában. Mesélt Edward bácsi a fürdő régi szépségéről, jelentőségéről, aztán bementek a fesztivál területére. Előző nap megígérte Edward bácsi, hogy ma lehet lángost enni, így mindenki lángosozott, körbejárt, és indultunk is vissza. Nagy volt a tömeg, mert most volt a szabadegyetem programja. A fiatalok, akik éjjel buliztak, most sátraikban aludtak.
Délután ismét eljött Laci bácsi, és megvizsgálták a ház melletti patak vizét, aztán a kenderáztató tavak vizét és egy pocsolyát. A mikroszkóp alatt megelevenedett a vízi világ. Hazafelé még medvelábnyomot is láttak. Mire visszaértek a táborba, már ott voltak a zenészek és a néptáncoktató, hogy mindenkivel elsajátíttassa a csárdás és néhány játékos tánc alaplépéseit. Eleinte nem nagyon akarózott a tánc, de aztán legyen az csíki vagy újpesti, mindenki ropta összeesésig. Fantasztikus élményt kaptak a zenekar és a táncoktató programjától és előadásától.
Az este nem zárulhatott tábortűz nélkül. Eljött Zsuzsa néni és a férje, Laci bácsi. Az ő segítségükkel, és persze Laci bácsi gitárja is kellett hozzá, végigénekelték az éjszakát. Megtanulták a „Pottyandi kisharang” nótát az újpesti csapat tagjai is. Mindenki fáradtan, de remek hangulatban tért nyugovóra az utolsó éjszakán.
Hajnali ötkor ébredtek, és buszra szálltak a kis csapat tagjai. Rengeteg élménnyel, szeretettel, barátsággal gazdagodva tértek haza.
Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána!
Köszönjük a lehetőséget és a támogatást!
A program a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.