Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – közölte a honlapján a rendőrség.
A rendőri biztosítás több mint ezer fős állományát a Készenléti Rendőrség, valamint a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai támogatják, de szorosan együttműködnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományával, illetve holland, román, horvát, szerb, szlovák, osztrák és szlovén rendőrökkel is – olvasható a közleményben.
Azt írták, hogy a biztosításban részt vesznek lovas, kutyás és motoros rendőrök is, a térség forgalmát, annak változásait – a minél gyorsabb reagálás érdekében – a légtérből is folyamatosan figyelik. Továbbá a pálya felé vezető utakon egyenruhás rendőrök segítik a forgalom gördülékeny haladását.
A pálya mellett kialakított rendőrtáborban működik a biztosítás vezetési pontja, ahol 24 órás szolgálatot látnak el.
Az ideiglenes rendőrőrs elérhetőségei:
+36 30/740-59-84, +36/28 444-459
Arra kérik a versenyre látogatókat, hogy a fennakadások és a balesetek elkerülése érdekében figyeljék a kihelyezett táblákat, a rendőri karjelzéseket. A parkolókban hagyott járműveket mindig zárják be, az ablakokat húzzák fel; az utastérben, látható helyen ne hagyjanak őrizetlenül semmilyen értéket, például táskát vagy telefont.
A szabálytalanul parkoló autókat elszállítják – írták a közleményben.
A 40. Magyar Nagydíjat augusztus 1. és augusztus 3. között rendezik meg a Hungaroringen.
(Kiemelt kép: hungaroring.hu)