Idén is önkormányzati, UTE nyári napközis tábor – Már lehet jelentkezni!

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzatának támogatásával és megbízásából 2025 nyarán ismét megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő napközis tábort, amelyet az Újpesti Torna Egylet (UTE) szervez. Az újpesti általános iskolás gyermekek ezúttal is heti turnusokban vehetnek részt a színes programkínálatot felvonultató táborban.

Idén is megrendezik az önkormányzati, nagysikerű UTE-tábort annak érdekében, hogy a gyerekek minél színesebben és tartalmasabban tölthessék a nyarat, a szülők pedig biztonságban tudhassák csemetéiket.

A szervezők ezúttal is felejthetetlen élményeket ígérnek. A korábbi évek tapasztalataira építve egy sokszínű, változatos programokat kínáló tábort állítottak össze a szervezők, amely játékos, sportos, kézműves és kulturális elemeket ötvöz. Céljuk, hogy a gyerekek tartalmas, biztonságos és élményekben gazdag nyarat tölthessenek el.

A tábor idei helyszíne ismét az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium lesz (1048 Budapest, Bőrfestő út 5–9.). Az iskola épülete szolgál majd a tábor „bázisaként”, itt gyülekeznek reggelente a gyerekek, és innen indulnak a nap folyamán a különböző programokra, amelyekre az önkormányzat buszaival szállítják őket.

A tervezett programok között szerepelnek sportfoglalkozások az UTE modern létesítményeiben, kézműves tevékenységek, kirándulás a szentendrei Skanzenben, strandolás Leányfalun, mozi- és színházlátogatás, állatkerti program, valamint kiruccanás a Visegrádi fellegvárhoz és a Mogyoróhegyre is.

Az UTE-tábort egyhetes turnusokban szervezik meg, 2025. június 30. és augusztus 1. között, hétfőtől péntekig, összesen öt héten át.

A 2025-ös turnusok:
1. turnus: 2025 június 30- július 04-ig
2. turnus: 2025 július 07-július 11-ig
3. turnus: 2025 július 14-július 18-ig
4. turnus: 2025 július 21-július 25-ig
5. turnus: 2025 július 28-augusztus 01-ig.

A tábor hétköznapokon reggel 8:00-tól délután 16:00 óráig tart, a szervezők pedig felügyeletet is biztosítanak, reggel 7:00–8:00, valamint délután 16:00–16:30 között.

A jelentkezés 2025. május 5-én, 12:00 órától indul, a jelentkezési határidő pedig 2025. május 20-a, éjfél. A korábbi évek tapasztalatai alapján a helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes minél hamarabb regisztrálni.

A táborra jelentkezni az alábbi linken lehet:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScN1m2REX-pc9M_XRHeAlglrMgrApQAeMkD6T7ayyOMvBdqmA/viewform