A szerda esti eredménytelen szavazás után csütörtökön folytatódott a konklávé a Vatikánban, amelyen arról döntenek, ki lesz az új egyházfő. A konklávé második napjának első két szavazási fordulója sem hozott eredményt.
Szerda este mintegy 30 ezer hívő várta az első szavazási forduló eredményét a Vatikánban, azonban az esti órákban fekete füst szállt fel a Vatikán kéményéből. A híveknek azonban továbbra is várnia kell, hiszen a konklávé második napján, csütörtökön, az első és a második szavazási forduló sem volt eredményes.
Így a Vatikánban tartózkodó, választásra jogosult 133 bíboros továbbra sem tudott megegyezésre jutni azzal kapcsolatban, ki lesz az, aki elfoglalhatja Szent Péter trónját. Délután azonban újabb két szavazási fordulót tartanak. Az első szavazás eredményét várhatóan 17:30 és 18:00 között jelzik, a második forduló után pedig várhatóan 19:00 és 19:30 között szállhat fel a füst.
Az új, 267. pápa megválasztásához a 133 bíborosból 89-nek a szavazata kell, mivel a megválasztáshoz kétharmados többség szükséges. A pápaválasztás tehát folytatódik, szakértők szerint még csütörtökön eredmény születhet.
Képek forrása: vaticannews