Magyarországon 2026 tavaszán országgyűlési választásokat tartanak, amelyekhez szavazatszámlálókra van szükség. A választás sikeres lebonyolításához elengedhetetlen a szavazatszámláló bizottságok munkája. Azok, akik szeretnének részt venni a bizottsági munkában, december 15-ig jelentkezhetnek.
Azok jelentkezését várják, akik Újpesten állandó lakcímmel rendelkeznek, akik nagykorúak, választójoggal rendelkeznek, és akik nem esnek a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi okok alá, olvasható az Újpest Önkormányzatának honlapján megjelent felhívásban.
A kiválasztott jelentkezők előzetes felkészítő képzésen vesznek részt, ahol megismerkednek a választás lebonyolításának szabályaival és a feladataikkal. A szavazás napján a bizottsági tagoknak jelen kell lenni a voksolás időtartama alatt, az ő feladatuk ellenőrizni a szavazóhelyiség rendjét, biztosítani a választás törvényes lebonyolítását, majd a szavazás lezárását követően meg kell számlálniuk a szavazatokat és aláírni a jegyzőkönyvet. A nap hosszú, hiszen a szavazatszámlálók hajnaltól késő estig dolgoznak.
Aki szeretne, az 2025. december 15-ig tud jelentkezni az szszb2026@ujpest.hu címen, vagy a főváros honlapján erre a linkre kattintva.
További részletek Újpest Önkormányzatának oldalán a lakossági tájékoztatóban találhatók, amely erre a linkre kattintva elérhető.
A jelentkezéssel kapcsolatban felmerülő további kérdések esetén az Újpesti Helyi Választási Iroda munkatársai készséggel nyújtanak tájékoztatást a 06-1-231-3265, 06-1-231-3202 vagy 06-1-231-3140 telefonszámok egyikén.

SZFM