Juniális a kertvárosi plébánián

  •  
  •  
  •  

Benépesült az Újpest-Kertvárosi Szent István plébánia kertje június 10-én délelőtt.

A juniálist Horváth István plébániai kormányzó nyitotta meg, majd a hittancsoportok mutatkoztak be. A gyerekek pontgyűjtő játékokon vehettek részt a sátrakban felállított állomásokon, a templom előtt lovagolni és szamaragolni is lehetett a legkisebbeknek. A közösség ebéddel várta tagjait s a vendégeket, majd Horváth Zoltán, az Egek Királynéja Templom esperes plébánosa áldotta meg azt a játszóteret és hajót, melyet a lelkes szülők építettek a gyermekeknek. Zoltán atya a kicsikkel együtt maga is rögvest kipróbálta a vadonatúj csúszdát. A templomkertben délután Ercsey Dániel borszakíróval kóstolhattak misebort az érdeklődők. Este a szabadtéri mise után a Misztrál együttes adott koncertet.

pj