A Fővárosi Önkormányzat hosszas tárgyalás után érte el, hogy az Egészséges Budapest-programban a főváros jelentős mennyiségű fejlesztési forrást kapjon. Ebből pedig természetesen Újpest is részesül, méghozzá nem kis összeggel.
Még a múlt héten jelentette be Novák Katalin, hogy a kormány több mint tízmilliárdos forrást biztosít az Egészséges Budapest-programra, melyet infrastrukturális fejlesztéstől humánerőforrásig szinte bármire el lehet költeni, természetesen különös tekintettel a kerületi vagy körzeti járóbeteg-szakrendelésekre.
Később Fürjes Balázs, a fővárosi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is megosztotta, hogy pontosan mit jelent ez, milyen források jutnak, s ebből mire lehet költeni.
„Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata, épületfelújítás, -korszerűsítés, ideértve a fővárosi és Pest megyei járóbeteg-szakellátás fejlesztésének az Egészséges Budapest Program keretében történő további megvalósításával kapcsolatos feladatokról szóló 1336/2018. (VII. 25.) Korm. határozat 1. melléklet 2. sorában meghatározott, önkormányzat által biztosítandó fejlesztési forrást is, valamint orvosieszköz-fejlesztés, infokommunikációs eszköz- és szolgáltatásfejlesztés, humánerőforrás-fejlesztés: 528 750 000”
– derült ki a bejegyzésből.
Ennek az összegnek persze külön részei vannak, melyekre külön-külön kell benyújtani az igénylést, de mint a Városházától megtudtuk, ezek már megtörténtek. Kanász-Nagy Máté, a kerület népjóléti és szociális ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta: óriási segítséget jelent ez a támogatás.
– Nagyon örülünk neki és nagyon jókor is jön, mert bár a szakrendelőre az infrastrukturális keretet már felhasználtuk, még bőven van helye. A pénz java része a Nyár utcai mentálhigiénés gondozóra megy majd el – külső, belső felújításra és humánerőforrás-fejlesztésre is jut – de természetesen a Szakrendelő sem esik ki teljesen ebből, itt főleg eszközbeszerzésre, informatikai felújításra érdemes gondolni – nyilatkozta lapunknak az alpolgármester.
A táblázat szerint Covid-rehabilitációs részleg, nappali mentálhigiénés kórház kialakítása és orvostechnikai szközös beszerzése is szerepel a pontok között. Részletesen a következő tételek szerepelnek a listában:
Mentálhigiéniás “nappali kórház” kialakítása és a mentáhigiéniás helyiségek felújítása. Jelenleg a pszichiátereink, pszichológusaink és a szakasszisztencia egy zsúfolt, rossz beosztású, lelakott épületben végzik a munkáját a IV. ker. Nyár utcában. Elengedhetetlen az épületrész belső átalakítása, felújítása, berendezése. A munkakörülmények javítása a beteganyag miatt is szükséges. Olyan, általában krónikus betegeket kezelnek, egyéni és csoport foglalkozások keretében, akikre a környezet is hatással van. 205 000 000
Új és kibővített szakmai szolgáltatások a mozgáscentrumban, tüdőrehabilitációs (Covid 19 rehab) program, induló évi személyi és dologi kiadásai 72 200 000
Futó (1041/2020 (II.17.) Korm. Határozat előtti EBP program II. ütemének önrészének kiegészítése/kiváltása a “fővárosi” EBP forrásból. Az Önkormányzat 2018-ban elnyert EBP pályázat második üteme előtt állunk. A Támogatói Okiratra várunk. Ebben vállaltuk az önrészt, amelyet szeretnénk a főváros által intézett EBP keretből megigényelni. Az eredetileg vállalt önrészt az első ütemhez felhasználtuk, az előző önkormányzat által megkötött szerződési kötelezettségek miatt. AZ EBP II. üteme a rendelőintézet jelenleg üresen álló 7. emeletének beépítését: mozgásszervi centrum kiépítését és a pulmonológia bővítését jelenti, a mozgásszervi-, kardiológiai- és légzésrehabilitáció bővítése, megteremtése érdekében. 48 000 000
Vonalas vezetékes műszaki hálózatok (víz és elektromos) hatékonyságnövelő beruházásai. (automata vízadagolórendszer és mozgásérzékelős világító hálózat kialakítása) 5 250 000
Orvostechnikai eszközök és műszerek beszerzése. 124 900 000
Informatikai fejlesztések. Szerver és szoftver fejlesztések, hálózati eszközök illetve az egészségügyi dolgozók által használt eszközök cseréje, a telemedicinális szolgáltatások induló elemeihez szükséges informatikai eszközök szoftverek beszerzése, teljes szakrendelőre kiterjedő betegbehívó rendszer. 73 400 000