Kápolnabúcsú és sportszeradományok áldása

  •  
  •  
  •  

Ünnepi szentmisét mutatott be és megáldotta az iskola pályázati forrásból vásárolt sportszereit Gyetván Gábor, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának plébánosa a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskolában.

Gyetván Gábor az iskolai kápolna megáldásának tizenegyedik évfordulóján tartott szentmisén többek között a hit és akarat erejéről beszélt, amire Jézus egyik csodatételét, a béna meggyógyítását hozta példának. Ezt követően az iskola új sportszereit áldotta meg, amelyeket a pályázati forrásból vásárolt az intézmény.

A pályázattal támogató önkormányzat részéről Németh Edit Éva, a Közművelődési és Oktatási Bizottság elnöke volt jelen, aki azt mondta, örül, hogy az elnyert összeget nemes célra fordítja az iskola. Újpesten ugyanis hagyománya van az egészségre nevelésnek, az önkormányzat pedig pont az oktatási intézmények támogatására hozta létre ezt a pályázatot, amin a katolikus iskola nyert.

Käfer György, az iskola igazgatója kérdésünkre azt mondta, jól szolgálatot tesznek majd a tornaszekrények, talajtorna-szivacsok, a floorball és az asztalitenisz-felszerelés.

Kép és szöveg: MOA