Január 6-án hétfőn elindult a feleslegessé vált karácsonyfák elszállítása, melyről a MOHU Budapest Zrt. gondoskodik. Mutatjuk, hogyan szabadulhatunk meg a tűlevelűektől és hol találhatóak Újpesten gyűjtőpontok.
Az ünnepeket követően a MOHU Budapest Zrt. hulladékszállítási dolgozói szervezetten, külön járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a fővárosban és több agglomerációs településen a kihelyezett fenyőfákat. A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évente csak Budapesten mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra.A lakosság kétféle módon szabadulhat meg a karácsonyfáktól. Az egyik lehetőség, hogy a háztartási hulladékgyűjtők mellé helyezzük ki a fákat, ügyelve, hogy azok ne akadályozzák a gyalogosforgalmat, a parkolást és az autós közlekedést. Emellett elvihetjük a feleslegessé vált fákat a kijelölt MOHU gyűjtőpontok valamelyikébe. Újpesten az alábbi kilenc helyszínen működnek gyűjtőpontok:
- Szigeti József u. (parkoló, Árpád úti víztorony mögött)
- Erzsébet u.- Tél u. (parkoló sarka)
- Rózsa u. – Elemi u. (parkoló vége)
- Ványoló u. – Lakkozó u. sarok
- Kordován tér – Bőröndös u. parkoló
- Hajló u. – Nádasdy u. parkoló
- Sárpatak u. – Hargita u. parkoló
- Csíkszentiván u. – Homoktövis parkoló
- Hajló u. – Pácoló utcával szemben parkoló
A kijelölt gyűjtőpontokról naponta átlagosan 10 fenyőfajárat szállítja el az ott leadott karácsonyfákat. A Budapesten begyűjtött fák egy részét először felaprítják, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfák magas gyantatartalmuk miatt kiváló tüzelőanyagnak számítanak, és az égetésük révén több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési hőt és elektromos áramot.
Kihelyezés előtt távolítsunk el minden díszt, szaloncukor-kampót és talpat. Ne dobjuk a fát közterületre vagy forgalmat akadályozó helyre. Kövessük a kijelölt gyűjtési időpontokat és helyeket. Szabálytalan kihelyezés esetén 5000 és 50 ezer forint közötti helyszíni bírság járhat, feljelentés esetén pedig akár 300 ezer forintos büntetést is kiszabhatnak.
ÚN