7
márc

Dübörög a járvány, 6 ezer feletti új fertőzött

Közel 7500 beteget kell kórházban ápolni, 778 ember szorul lélegeztetőgépre.
6
márc

Mégis lesz gyermekfelügyelet az óvodákban és az iskolákban

Újpesten is lesz ügyelet az ovikban.
5
márc

Korrekt – Balogh Zoltán (videó)

Nemcsak az új egészségügyi jogviszony megalkotásából hagyták ki, de a bevezetés előkészítésébe is csak az utolsó pillanatban vonták be a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát - mondta el a szervezet elnöke a Korrektben. Balogh Zoltán szerint közel sem tekinthető sikernek, hogy az ágazatban dolgozók 96 százaléka végül aláírta új szerződését, mert a távozó több ezer szakember nagyon komoly működési zavarokat idézhet elő. Az arányokat érzékeltetve rámutatott: négy-ötször annyian hagyják most el az egészségügyi rendszert, mint ahányan például az újpesti Károlyi kórházban dolgoznak.
5
márc

Így zajlik majd az oktatás hétfőtől

Az iskolákban március 8-tól online oktatás, az óvodákban rendkívüli szünet kezdődik. Az első az első tanítási nap április 7-e, szerda lesz.
5
márc

Orbán: tragédia történik, ha most nem zárunk

A virágboltok hétfőn még nyitva lehetnek, a bölcsődéket egyelőre nem zárják be. Itt vannak a miniszterelnöki bejelentések.
3
márc

Gémesi: A kormány valójában a fideszes szavazókat is bünteti

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a kormány "leszamálizná" az egységesen fellépő településeket.
3
márc

Kilép a Fidesz az Európai Néppártból

Orbán Viktor ezt levélben közölte a frakcióvezetővel.
1
márc

A gépjárműadót elvette az önkormányzatoktól a kormány, de az adminisztrációval nehezen boldogulnak

A pénzt egy tollvonással el lehetett venni a településektől, a gyakorlat azonban úgy tűnik, túl kemény dió.
27
febr

Korrekt – Gémesi György (videó)

Hogy milyen eredménnyel jár majd az újpesti petíció, nem tudni, a kompenzációra azonban nincs sok esély. Ez már a csütörtöki Kormányinfón kiderült, az azt követő egyezetetésen pedig biztossá is vált, de Újpest nem adja fel. Korrekt című műsorunk vendége Gémesi György lesz, aki a Magyar Önkormányzati Szövetség elnökeként egy héttel korábban már végigült egy ilyen egyeztetést, és ő is keserű szájízzel állt fel az asztaltól.
26
febr

Megjelent hazánkban a dél-afrikai vírusmutáció

Nagyon sokan szegték meg a kijárási tilalmat, a kórházak telítettek. Ezt mondta még az operatív törzs pénteken.