24
jún

„Vonatpótló villamos” rója a síneket Újpesten

A MÁV nyári karbantartási munkálataihoz kapcsolódóan sűrített és nagyobb kapacitású szerelvényekkel közlekedik a 12-es villamos, amely egyfajta „vonatpótló villamosként” járja Újpest utcáit a vágányzár ideje alatt.
23
jún

Tűzugrás, megújulás, szerelem – Szent Iván-éj titkai

Ma éjjel ünnepeljük Szent Iván-éjét, amelyhez számos népi hagyomány és szokás kötődik. Ez a jeles nap egykor a nyári napfordulót, vagyis a csillagászati nyár kezdetét is jelölte. Az eseményhez kapcsolódó tűzugrás rituáléja pedig Újpesten sem ismeretlen, hiszen a Bem Néptáncegyüttes látványos tűzugrással zárta évadát.
23
jún

Vakáció!

Június 20-án hivatalosan véget ért a tanév, és ezzel megkezdődött a vakáció. 10 hét megérdemelt pihenés a diákoknak!
23
jún

Holnaptól változás jön a MOL Bubi rendszerében – búcsúzik a féléves bérlet

Június 24-től megszűnik a féléves MOL Bubi-bérlet. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) döntése mögött az áll, hogy a jelenlegi szolgáltatási szerződés 2025 végén lejár, így a bérletek érvényességét már nem tudják garantálni a teljes időtartamra. 2026-tól pedig megújul a rendszer és Újpest-Városkapuhoz is elér majd a szolgálatás. 
23
jún

Ismét megrendezték a Károlyi Olimpiát 

Az olimpiai láng meggyújtásával indult a már hagyományos Károlyi Olimpia. Az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium ötödik osztályos diákjai klasszikus olimpiai sportágakban mérték össze tudásukat. Ez volt a játékos tanévzárás egyik kiemelt eseménye.
23
jún

A dobogó harmadik fokára táncolták magukat

Bronzérmet nyert az ImmaBe Hip Hop Tánciskola újpesti csapata a DanceStar világbajnokságon. A versenyt május 20. és 25. között a horvátországi Porec városában rendezték meg. A táncosok most az évzáró gálára és a nyári táborra készülnek.
23
jún

Újpest FC: Szerb szakember érkezik – sportigazgató vagy utánpótlás-tanácsadó?

Újabb fontos láncszem csatlakozhat az Újpest FC szakmai stábjához. Az olasz sportújságíró, Lorenzo Lepore értesülései szerint a lila-fehérek Dragan Mladenoviccsal erősíthetik meg a sportigazgatói posztot. A szerb szakember játékosként a Crvena zvezda és a Rangers mezét is viselte, a szerb–montenegrói válogatottban pedig 17 alkalommal lépett pályára.
21
jún

Elhunyt Bertalan Tivadar, Újpest díszpolgára

94 éves korában elhunyt Bertalan Tivadar (1930-2025) Kossuth-díjas képzőművész, Újpest díszpolgára. Igazi polihisztor volt, festő, grafikus, író, artdirektor, jelmez- és díszlettervező, tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
21
jún

Mozgásra fel! – Újra jelentkezik az ingyenes Aktív Főtér programsorozat Újpesten

Idén nyáron is megmozdul a városunk szíve: 2025 nyarán ismét az újpesti Szent István térre költözik az „Aktív Főtér”, a kerület egyik legnépszerűbb ingyenes szabadtéri mozgásprogramja. A nyári hétköznapokon minden este más mozgásforma várja az érdeklődőket profi oktatók vezetésével, jó hangulatban, a város centrumában, mégis a friss levegőn.
21
jún

Indul a nyári diákmunkaszezon – mit terveznek az újpesti diákok?

A tanév pénteken véget ért, ezzel kezdetét vette a nyári szünidő – és vele együtt a diákmunka időszaka is. A pihenés mellett egyre több középiskolás és egyetemista dönt úgy, hogy a vakáció hónapjait hasznosan tölti, munkát vállal, zsebpénzt keres, és értékes tapasztalatokat szerez. Újpesti diákokat is kérdeztünk arról, hogy terveznek-e diákmunkát vállalni a nyárra.