20
jún

Így fejleszthetjük a gyerekeket nyáron

Elérkezett a várva várt vakáció! Azonban vannak olyan gyerekek, akik számára ez nem a felhőtlen pihenés időszaka. Ha rossz jegyekkel zárták a tanévet, önbizalomhiánnyal és kudarcélményekkel lépnek a vakációba, és igyekeznek behozni a lemaradást. Vannak olyanok is, akiknek pótvizsgára kell készülniük. A szülők pedig keresik azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget jelenthetnek a gyereknek. Ilyen az Újpesti Tanoda nyári programja.
20
jún

Június 24-én szúnyoggyérítés lesz Újpesten

Június 24-én, kedden, a napnyugta utáni órákban földi úton történő szúnyoggyérítést végeznek városunkban – olvasható Újpest Önkormányzatának honlapján. Azt kérik a lakosságtól, hogy az irtás idejére és az azt követő egy órában zárják be az ajtókat, ablakokat.
19
jún

Új alapokra építkezik az Újpest FC – bizakodással tekintenek a következő szezonra

A tavalyi tulajdonosváltás óta új korszak kezdődött Újpesten, és bár az út nem volt zökkenőmentes, a klubnál most hosszú távú építkezésbe kezdtek – ennek alapjait már most is lehet látni. Az őszi idényben biztató teljesítményt nyújtottak a lila-fehérek, különösen a stabil védekezés emelkedett ki, hiszen a legkevesebb gólt kapták a mezőnyben. A tavaszi nehézségek ellenére a klubnál már új irányvonal mentén halad a munka.
19
jún

Rekkenő hőség és strandidő – igazi nyár a hőkupola alatt

A HungaroMet előrejelzése szerint a napokban hazánkat is elérte egy hőkupolának nevezett időjárási jelenség, amely rendkívül meleg, száraz időt hozott magával. Ugyanakkor mindez kedvez a strandolóknak, a hétvégén igazi nyári idő várható.
19
jún

Szombaton indul az öthetes vágányzár a Nyugati és Rákospalota–Újpest között

Szombaton, június 21-én kezdődik az öthetes vágányzár a Nyugati pályaudvar és Rákospalota–Újpest állomások között, amelynek során szünetel a vasúti közlekedés ezen a szakaszon. A pályakarbantartási munkálatok július 27-ig tartanak.
18
jún

Élő violinkulcs a DÖK-napon

Diákönkormányzati napot rendeztek az újpesti Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
18
jún

A legjobb pályamunkákból kiállítást nyitottak, a legjobban teljesítő osztályok pedig terepsétán vehettek részt

16 újpesti általános iskolából több mint 500 alkotás érkezett a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont által meghirdetett „Tündöklő tavasz” című rajzpályázatra. A pályamunkákat nyolc korosztályra bontva értékelték, és összesen 90 kisdiákot díjaztak. A legjobbnak ítélt alkotásokból ingyenesen látogatható kiállítás nyílt a Lóverseny téri Közösségi Házban, a legjobban teljesítő osztályokat pedig terepsétával jutalmazták a szervezők.
17
jún

Kedd éjszaka filmforgatás miatt több újpesti autóbuszjárat közlekedése is módosul

Június 17-én kedden 20 órától, június 18. szerda 4:30-ig több újpesti autóbuszjárat közlekedése is módosul filmforgatás miatt. Az érintett buszjáratok: 96, 196, 296, 122E, 147.
17
jún

Egy klub, egy közösség, egy szív – 140 éve lila-fehérben dobog Újpest

Az UTE nem pusztán egy sportegyesület. Történelem. Közösség. Család. Olyan értékek hordozója, amelyek túlmutatnak a stadionok falain – és generációról generációra adják tovább azt a lila-fehér lelkesedést, ami 140 év múltán is ugyanolyan élő, mint az első napon.
16
jún

Az elmúlt hét sporteseményei

A múlt heti sportösszefoglalónkat rendhagyó módon egy szombaton tartott születésnappal is kiegészítettük ezen a héten, hiszen városunk ikonikus sportklubja, az UTE a napokban ünnepli fennállásának 140. évfordulóját.