5
máj

Megnevezték az Újpest FC új vezetőedzőjét

A Nemzeti Sport korábbi információi beigazolódtak: Damir Krznar veszi át az Újpest labdarúgócsapatának irányítását vezetőedzőként. A klub ma, hivatalos sajtótájékoztató keretében jelentette be a horvát szakember érkezését.
3
máj

Új korszak kezdődik Újpesten – távozik Bartosz Grzelak

Az Újpest FC a hétvégi, hazai pályán játszott 3–2-es vereségét követően – amelyet az ETO FC Győr ellen szenvedtek el az OTP Bank Liga 30. fordulójában – bejelentette, hogy Bartosz Grzelak távozik a vezetőedzői posztról. A klub tájékoztatása szerint utódját hétfő délelőtt nevezik meg.
1
máj

Újpesten eresztettem gyökeret

A Kormorán és az Akusztik Quartet tagjával, a május 2-án hatvanöt éves Szűts István billentyűssel beszélgettünk születésnapi koncertjének apropóján.
1
máj

Idén is állítottak májusfát Újpesten

Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is, amelyhez számos népi hagyomány kapcsolódik.
30
ápr

Heti programajánló – Újpest a négynapos hosszú hétvégén is pezseg

A négynapos hosszú hétvége remek alkalmat kínál a kikapcsolódásra, és Újpest most is gondoskodik arról, hogy minden korosztály találjon kedvére való programot, kultúra, mozgás, közösségi élmények és még sok más várja az érdeklődőket.
30
ápr

Újpesti Lámpások – Közösség és programok látássérülteknek

Újpesten is aktívan működik a Közösség Lámpásai Klub, amely az újpesti látássérültek közösségeként tevékenykedik, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) keretein belül.
29
ápr

A természet csendes őrzőinek ünnepe

A Méhek napját hazánkban 1994 óta tartják meg minden év április 30-án, amely napon érdemes a kis hatlábú mézgyűjtők fontosságáról is elgondolkodnunk.
29
ápr

Kiállítás a Polgár Centrumban

A Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény anyagából rendeztek kiállítást a Polgár Centrumban. A különleges tárlatot újpesti alkotók által készített művekből állították össze.
29
ápr

FUTÓKÖRÖK NAPJA ÚJRA ÚJPESTEN – május 4-én, vasárnap, Szilas Futókör

Újpest 2024-ben vett részt először a Futókörök Napja eseményen az előző év végén átadott futókörével, amely a 2023-as év egyik legnagyobb sportberuházása volt városunkban.
28
ápr

Közeleg az anyák napja, május 4-én köszöntjük az édesanyákat

Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat. Az ünnepre az újpesti iskolákban, óvodákban is készülnek a gyerekek, és a Futókörök Napján, a Szilas Futókörnél is köszöntik az édesanyákat.