Újpest volt a hetedik állomása annak a beszélgetéssorozatnak, amely Nagy-Budapest 1950-es létrejöttéhez kapcsolódik. Akkor 23 környező települést – 7 várost és 16 nagyközséget – csatoltak a fővároshoz, és ezt gyakran „második városegyesítésként” emlegetik. Erre emlékezve „Nagy-Budapest 75” címmel szervezett programot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és Újpest Önkormányzata. A kerekasztal-beszélgetés helyszíne az újpesti Városháza díszterme volt.
Az est vendégei Szöllősy Marianne helytörténész, Iványi János építész és Tompa Andrea író voltak, a moderátori szerepet pedig László Ferenc kultúrtörténész töltötte be. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Varju László országgyűlési képviselő is.
László Ferenc művészettörténész, az esemény moderátora kiemelte, hogy ilyen impozáns helyszínen, mint az újpesti Városháza díszterme, eddig még nem volt alkalma moderálni a beszélgetéssorozatot.
1950. január 1-jét méltán nevezhetjük Budapest második születésnapjának, hiszen ekkor a főváros területe és lakossága is jelentősen bővült. A több évtizedes előkészületek után Budapesthez csatoltak hét várost (Újpest, Kispest, Budafok, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Csepel és Rákospalota), valamint tizenhat nagyközséget (többek között Pestújhelyt, Rákosszentmihályt, Cinkotát, Rákoskeresztúrt, Albertfalvát, Nagytétényt és Soroksárt). Az így létrejött Nagy-Budapest területe több mint kétszeresére, lakossága pedig másfélszeresére nőtt. Újpest hozta a legtöbbet a közösbe, hiszen megyei jogú városként csatolták Budapesthez.
Szöllősy Marianne helytörténész a beszélgetés során kiemelte, hogy Újpest szempontjából idén több jelentős évfordulót is ünnepelhetünk: az alapítás 185., valamint a városháza felépítésének 125. évfordulóját. A mai Újpest területe egykor a fóti uradalom részeként került a Károlyi család birtokába, miután megvásárolták azt.
1828-ban a Károlyi család birtokainak kezelői jogát a három fiú között osztották fel: a legidősebb, Károlyi István kapta az uradalom feletti rendelkezési jogot, míg öccsei közül József a felvidéki és a Békés megyei birtokokat, György pedig a dunántúli, köztük a fehérvárcsurgói területeket örökölte.
Káposztásmegyer-puszta ekkor még lakatlan volt. A terület mezőgazdasági művelésre kevésbé bizonyult alkalmasnak, inkább konyhakerti és egynyári növények termesztésére volt megfelelő. Innen ered a Káposztásmegyer elnevezés is. A déli lejtőket, amelyeket akkoriban István-hegyként emlegettek, szőlőültetvények borították.
A környék leginkább tejtermelésre és legeltetésre vált alkalmassá, így itt hazánkban szinte úttörőként jelent meg a holland mintájú tehéntartás, amely akkoriban még ritkaságnak számított. Károlyi gróf ugyanakkor folyamatosan kereste annak lehetőségét, miként hasznosíthatná jobban a futóhomokos területet. Úgy vélte, nagy előny, hogy közel fekszik a Dunához, van kikötője, s mindemellett Pest közelsége is ígéretes lehetőségeket rejt magában. A szőlőültetvényekben ugyan bízott, ám Mildenberger egy alkalommal – a legenda szerint – tréfásan megjegyezte neki: „Gróf úr, ebből a szőlőből bor aligha lesz, legfeljebb pálinka.”
Mildenberger egy sörfőzdét is létesített, amely Újpest első épületeként vonult be a helyi történelembe. Ő volt Újpest első polgára is, és az általa emelt ház vált a település első otthonává. A gróf hosszú távú haszonbérletet biztosított az ide betelepülőknek, ezzel is ösztönözve a letelepedést.
Így jött létre 1840-ben hivatalosan is Újpest, amely nem spontán módon, hanem kifejezetten főúri szándékból, tudatos tervezéssel megálmodott településként született meg, melynek révén iparosok és kereskedők telepedhettek le itt, származásra és felekezetre való tekintet nélkül. A betelepülők egységnyi területeket kaptak, egyetlen kikötéssel: a területeken mezőgazdasági művelést nem folytathattak.
Az új lakók olyan várost építettek, amelynek nem voltak korábbi építészeti hagyományai. A betelepülők különleges kedvezményeket is élveztek, ingyenesen használhatták a kikötőt, valamint biztosították számukra a szabad vízkivételt is. Ezek az előnyök döntő szerepet játszottak abban, hogy Újpest később jelentős iparvárossá váljon, ahol a fő és a kiegészítő iparágak egyaránt megerősödtek. A zsidóság számára kedvező volt a letelepedés, így ők is fontos közösségé váltak a város fejlődésében.
1840-ben az első összeíráskor 45 fő élt Újpesten, hetven évvel később azonban a lakosság száma már meghaladta a 60 ezret. A 19. század végére Újpest Magyarország negyedik legjelentősebb iparvárosává nőtte ki magát, a megtermelt javak tekintetében, s ekkor már felmerült a fővárossal való egyesítés gondolata is.
A város fejlődésének meghatározó ereje az volt, hogy első lakói mindannyian szinte „a semmiből indultak”, és ez a közös fejlődés élménye egyfajta összetartó erőt jelentett a polgárság számára. Bár az egyesítés után Újpest egy büszke, önálló polgárvárosból Budapest külvárosává vált, sajátos identitását, az „újpestiség” hagyományát továbbra is megőrizte.
Ez az újpesti szellemiség ma is él: ott, ahol a régi polgári hagyományokat ápolják – akár családon belül öröklődve, akár az iskolákban és közintézményekben átörökítve. Újpest mindig is méltó és alkalmas volt az önálló működésre, és mindmáig megtartó ereje van közössége számára.
Iványi János építőmérnök elmondta, hogy Újpest kezdeti építészeti értékei közül kiemelkedett a főtemplom, a zsinagóga és a városháza épülete. Érdekesség, hogy a török hódoltság előtti időkből a mai gázgyár helyén egy középkori kápolna maradványait is megtalálták, ami a település történelmi gyökereit idézi.
A római katolikus egyház 1874-ben kérvényezte a királynál a kegyúri jogot, és elhatározta, hogy a település eddig épített legnagyobb templomát kívánja felépíteni – az akkori Magyarország legnagyobb katolikus templomát. Az elkészült újpesti templom főhajója végül mindössze egy méterrel volt nagyobb, mint a gyöngyösi Szent Bertalan-templom, amely akkoriban a legnagyobbnak számított. A templom építése 1873–1874-ben kezdődött, a tornyot pedig 1888-ban építették hozzá.
Ugyanebben az időszakban a református templom építése is megkezdődött, és rövid idő alatt befejeződött. A zsinagóga 1896-ban készült el, stílusában a Dohány utcai zsinagógára emlékeztetett, és ezer fő befogadására volt alkalmas, ami jól mutatta a település vallási sokszínűségét és növekvő jelentőségét.
A közbiztonság is fontos szerepet kapott a fejlődés során, 1890. január 1-jén Újpesten rendőrkapitányságot létesítettek a székesfővárosi rendőrség kirendeltségeként, a település költségére. Ez az első alkalom volt, amikor Újpest és Budapest már jelentősen függött egymástól, jelezve a főváros közelségének és befolyásának növekvő jelentőségét. Érdekesség, hogy az ország első fegyveres bankrablása is Újpesthez kötődik. A közlekedés fejlődése szintén meghatározó volt: a vasút, a lóvasút, a későbbi villamosvasút és a hajóforgalom mind hozzájárultak ahhoz, hogy Újpest könnyen elérhető legyen a fővárosból.
Tompa Andrea író elmondta, hogy életének körülbelül egyharmadát Újpesten töltötte. „Andor látogatása” című írásából olvasott fel részleteket, amely egy politikus első munkanapját örökíti meg. Az író megjegyezte, hogy a történetben a Mártírok útján található pártirodát kellett volna vezetnie a politikusnak, és humorosan hozzáfűzte, hogy a politikus drámája közben is nagy Fradi-drukker maradt. A könyv Budapest születésének 150. évfordulójára jelent meg, Budapest Nagyregény címmel, és huszonhárom fejezetből áll, amelyek mindegyike a főváros egy-egy kerületét mutatja be.
A rendezvény végén a beszélgetés résztvevői válaszoltak a közönség kérdéseire. A sorozat folytatódik: az idei évben további beszélgetésekre kerül sor Budapest más városrészeiben is.
Archív képek forrása: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Nagy-Budapest 75