Koronavírus: több kormánytag is karanténba került egy kerti parti után

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A 444 összeállítása szerint több kormánytagnak is hatósági házi karanténba kellett vonulnia azt követően, hogy részt vettek Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára Balaton-felvidéki birtokán tartott kerti partin. Az eseményen ugyanis jelen volt egy koronavírussal fertőzött személy.

Az eddigi információk szerint:

  • A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs szerda óta hatósági karanténban vannak.

Gulyás Gergely

  • Hollik István kormánybiztos, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön maga jelentette be a Facebookján, hogy koronavírusos.

Hollik István

  • Varga Judit igazságügyi miniszter szintén a közösségi médiában adta hírül, hogy karanténba vonul, ám fertőzésre utaló jeleket nem érzékelt magán, illetve csütörtöki első vírustesztje is negatív lett.

Varga Judit

Az állítólag a szabad ég alatt, a járványügyi intézkedések betartása mellett megtartott magánrendezvénytől függetlenül Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, és szintén a minisztériumban dolgozó munkatársa a nyár eleji törökországi nyaralásuk során fertőződtek meg az új típusú koronavírussal.

Solymár Károly Balázs

Hazaérkezésük után az államigazgatásban is megjelenhetett a koronavírus, rengeteg minisztériumi dolgozót küldtek el tesztelni. Solymár Károly Balázs a kormányzati VírusRadar alkalmazás felelőse, a mobilos alkalmazás segítségével kideríthető, ki került igazolt koronavírus-fertőzött közelébe.