Kozák Danuta fantasztikusan tért vissza

  •  
  •  
  •  

Az UTE ötszörös olimpiai bajnok kajakozója, Kozák Danuta szülésből visszatérve egészen elképesztő magabiztossággal győzte le a világbajnokok sorát felvonultató mezőnyt 500 egyesben Szegeden, az Európa-bajnoki válogatón.

Danuta tavaly júniusban adott életet kislányának, Zorának, azóta először versenyzett. Nemrég még azt nyilatkozta, nem érzi magát csúcsformában, és vissza kell vennie a maximalizmusából. Ehhez képest az egyesek 500 méteres távján hatalmas előnnyel nyerte meg a döntőt, az amúgy világ- és Európa-bajnok riválisoknak esélyük sem volt.

A női kajakosok 500 méteres versenyében rendkívül rangos volt a mezőny, olimpiai-, világ és Európa-bajnokok sora indult, összesen nyolc világbajnok nevét láthattuk a nevezők között, a döntőben pedig így állt fel a mezőny: Hagymási Réka, Vad Ninetta, Kárász Anna, Kozák Danuta, Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Lucz Dóra, Takács Tamara. Danuta semmit sem bízott a véletlenre, az elejétől fogva fantasztikusan ment, és simán nyert, a második helyezett előtt hatalmas előnnyel nyerte meg a döntőt, a többieknek esélyük sem volt. Mintegy másfél hajó hátránnyal jött be másodikként Medveczky Erika, míg a harmadik Kárász Anna lett.

– Az jutott eszembe, hogy Rióban voltam utoljára rajtgépben, ezért megremegtek kicsit a térdeim – kezdte a két év után visszatért Kozák Danuta. – Ugyanakkor egy nagy nyugalom is volt rajtam. Jó rajtot vettem, és utána nem figyeltem senkire, csak próbáltam növelni az előnyömet. A felkészülésem megakadt többször is a sérülések miatt, de a válogatóra összeállt minden. Az egyes a cél az idén, 200-on és 500-on is.

Kozák Danuta az 500 méteren aratott sikere után 200 méteren sem talált legyőzőre, ráadásul a dobogó mindhárom fokára újpesti versenyző állhatott fel a döntőt követően, ugyanis a második helyen Lucz Dóra, a harmadikon pedig testvére, Anna végzett.

Kozák Danuta győzelmeivel kivívta a jogot, hogy ő képviselje színeinket a belgrádi Európa-bajnokságon, ahol a kajak négyesben is helyet követelt magának, valamint fél lábbal már az augusztusi, portugáliai világbajnokságon is csapattagnak érezheti magát.

Négy újpesti az indulók között
A szegedi válogatóversenyen négy UTE-kajakozó is kivívta a jogot, hogy a belgrádi Európa-bajnokságon hazánkat képviselje.
Kozák Danuta  -  K1 200 és 500 méter, K4 500 méter
Tótka Sándor – K4 500 méter
Fekete Ádám – C2 200 méter
Lakatos Zsanett – C1 500 méter és 5000 méter