Újpesten július 4. és 17. között lesz a 2017. évi lomtalanítás. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a legfontosabb információkról levélben, hírlevélben és társasházak esetében plakáton is tájékoztatja a lakosságot.
Július elején lesz a lomtalanítás
Az itt jelzett időszak nem a lomok kikészítésének időpontja, hanem a kerület egészét érintő időintervallum. Az FKF és Újpest Önkormányzata egyaránt arra kéri az újpestieket, hogy kizárólag a körzetük számára kijelölt napon tegyék ki a lomokat, ügyelve városunk tisztaságára!
Mit NEM szállítanak el?
A háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot, ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot, veszélyes hulladékot (pl. elektronikai cikkek), építési törmeléket, autógumit, autóroncsot, zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű) ne készítsenek ki.
FONTOS!
Csak a kijelölt napon és oly módon helyezzék el a kidobandókat, hogy a lom ne kerüljön az úttestre, és ne akadályozza a közlekedést. Az FKF a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását. Az ingatlan előtti járdaszakasz tisztaságának biztosítása az ingatlan tulajdonosának, illetve üzemeltetőjének kötelessége.
VESZÉLYES HULLADÉK BEGYŰJTÉSE:
A háztartásokban keletkező, szakszerű ártalmatlanítást igénylő hulladékok átvételére az FKF minden körzetben az elszállítás napján ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet. Pontos helyszínéről tájékoztató levelükben adnak felvilágosítást. A veszélyes hulladékok leadására a lomok kihelyezését követő napon van lehetőség. Újpest egyes területire vonatkozó lomtalanítási időpontokról június 22-én megjelenő lapszámunkban olvashatnak.
Az illegális szemétlerakás köztisztasági szabálysértésnek minősül! Tettenérés esetén 5.000 forinttól 50.000 forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Amennyiben az elkövető nem fizeti be a bírságot, feljelentést tesznek ellene a Kormányhivatalnál. Abban az esetben, ha nem tettenérésről van szó, de a szemét tartalmából következtetni lehet az elkövetőre, akkor szintén feljelentés a következmény. Amennyiben illegális szemétlerakást tapasztalnak, és tetten érik az elkövetőt, napközben a közterület-felügyeletet (231-3250), éjszaka a rendőrséget hívják.
Zöldhulladékgyűjtés
Az FKF Nonprofit Zrt. március 20-án ismét megkezdte a zöldhulladék begyűjtését Budapest zöldövezetes kerületeiben, így Újpesten is. A zöldhulladék begyűjtése 2017. december 1-ig tart. A zöldhulladékot kizárólag az FKF Nonprofit ZRT. logójával ellátott KERTI ZÖLDHULLADÉKGYŰJTŐ ZSÁK feliratú, biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákokban szállítják el. A zsákokba helyezhető: lomb, fa- és bokornyesedék, nyírt fű, gyom.
Parlagfű
A nyár folyamán az önkormányzat éves terve alapján végzi majd a közterületek kaszálását és a parlagfű irtását. Aki parkokban, játszótereken mégis találkozik parlagfűvel, bejelentést tehet a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Osztály 231-3101/144-es mellékén.