„Lehetne egy kicsit halkabban?” – A roma nők esélyeiről, jogairól beszélgettek Újpesten

  •  
  •  
  •  

A roma nők diszkriminációjáról, az őket a terhesség idején és a szülőszobában ért hátrányos megkülönböztetésről, valamint a szülészeti erőszak jelenségéről szólt az a tartalmas délután, amelyet november 7-én rendeztek meg a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban. A „Roma nők esélyegyenlősége” című programot az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézménye és az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezte, hogy teret adjon az őszinte párbeszédnek és a valós tapasztalatok megosztásának.

A pénteki rendezvény első előadója Iványi Anna, az EMMA Egyesület képviseletében tartott előadást, amely a szexuális és reproduktív jogok – az úgynevezett SRHR – fontosságára hívta fel a figyelmet. A szakember részletesen beszélt arról, milyen akadályokba ütköznek a nők – különösen a roma nők – az egészségügyi rendszerben, amikor saját testükről és döntéseikről van szó.
„A reproduktív jogok nem csupán az egészségügyről szólnak, hanem az emberi méltóságról. Az a célunk, hogy minden nő – származástól, társadalmi helyzettől függetlenül – tájékozott, biztonságos és tiszteletteljes ellátáshoz jusson” – mondta el Iványi Anna.

A tematikus délután második előadója Balogh–Szabó Kitti szociológus volt, aki „Lehetne egy kicsit halkabban?” című bemutatójában a nők társadalmi hangjáról, láthatóságáról és a szülőszobai tapasztalatokról beszélt.
„Roma származású négygyermekes anyaként azt gondolom, hogy nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a roma nők ma Magyarországon egy olyan kisebbséget jelentenek, akikkel igenis foglalkozni kell, akiket komolyan kell venni, és akiknek a hangját hallatni kell, akármilyen fórumon. Én egy olyan társadalomban szeretnék élni, ahol bárkinek a gyermekvállalása csak pozitív lehet, és lehet esély a gyermekvállalás után is egy jó életre – akár egy roma nőnek is, vagy bármilyen származású nőnek is” – fogalmazott egyértelműen a társadalomtudós.

Az eseményen megjelent szakértők egyetértettek abban, hogy a hátrányos megkülönböztetés a szülészeti ellátásban még mindig valós probléma, amelyről kevesen mernek igazán nyíltan beszélni. Az előadások épp ezért nemcsak a nehézségekre, hanem a lehetséges megoldásokra is fókuszáltak: az empátiára, az oktatás szerepére és az egészségügyi dolgozók érzékenyítésére.

A rendezvényen megjelent Drótos Katalin, az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézményének Család- és Gyermekjóléti Központjának igazgatóhelyettese is, aki szintén kifejtette a témával kapcsolatos véleményét:
„A diszkrimináció visszaszorítása nagyon fontos a szervezetünk számára. Nemcsak az oktatási intézményekben érzékeljük azt, hanem a mindennapokban is. Egy ideális világban nem kellene hátrányos megkülönböztetésről beszélnünk, hiszen nem lenne diszkrimináció.”

Az igazán elgondolkodtató program végén a résztvevők kötetlen beszélgetésen oszthatták meg felmerült gondolataikat egy-egy szendvics mellett, majd Rostás Móni és zenekara adott egy rövid koncertet, amely bensőséges, közösségépítő hangulatban zárta a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban lezajlott eseményt.

A „Roma nők esélyegyenlősége” rendezvény egyértelműen bebizonyította, hogy a párbeszéd elengedhetetlen, a változás pedig ott kezdődik, ahol valaki kimondja, ki meri mondani az első mondatot. Akár halkabban, akár hangosabban, de mindenképpen bátran!

GZs