Lezárult a „Menedék Újpesten” projekt

,
  •  
  •  
  •  

Október 11-én tartotta projektzáró rendezvényét Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Az Ukrajnából Menekült Gyermekek Ellátása és Befogadása programban a „Menedék Újpesten” projekt ideje alatt számos tevékenység valósult meg.

A zárórendezvényt Ruszkai Zsolt, a Szociális Intézmény vezetője nyitotta meg, majd röviden bemutatta a projekt során végzett tevékenységeket. Ezt követően Jancsók Péter és Kovács Anna Sára kutatók ismertették a kerületben tartózkodókat vagy a kerülethez kötődőket érintő kutatás eredményeit, melynek során 63 főt kérdőíven keresztül kérdeztek meg, további 23 fővel pedig személyes interjút készítettek. Az Újpesten élő vagy dolgozó menekültek alapvető közös tapasztalata, hogy a magyar nyelvtudás hiánya akkor is nehézséget jelent az elhelyezkedésben, ha más nyelven (pl. angolul) folyékonyan beszélnek; magyar nyelvtudással ellenben alacsony végzettséggel is tudnak állást szerezni.

A lakhatási problémák és az egyre csökkenő adományok ugyanakkor folyamatosan éreztetik a hatásukat – legtöbbüknek továbbra is ruhákra (különösen gyerekruhákra), alapvető élelmiszerre, de leginkább stabil munkahelyre és lakóhelyre lenne szükségük. Többen jelezték, hogy a felnőtteknek is nagy szüksége lenne magyar nyelvoktatásra, illetve mentálhigiénés, pszichológiai tanácsadásra is.

Ezt követően Hídváry Zsuzsanna és Borbély Lászlóné trénerek osztották meg tapasztalataikat a projektben kidolgozott, majd óvodai csoportban és általános iskolai osztályban is kipróbált interkulturális csoportfoglalkozások módszertanával kapcsolatban. Szerintük az óvodai csoportokban alapvetően jóval kisebb mértékben van jelen kirekesztés, ebben a korban még sokkal kevésbé érzékenyek a különbségekre, így ilyenkor érdemes bennük erősíteni a más emberek, kultúrák, szokások iránti érdeklődést.

A rendezvény délutáni szakaszában kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők, ahol a projekt eredményeinek további lehetőségeiről, a munka során tapasztaltak felhasználásáról volt szó, illetve megismerhették a projektben készült kiadványokat is.  A kerületi Szociális Kalauz mintájára elkészült egy menekülteknek szóló, tájékoztató füzet három nyelven (magyar, ukrán, angol), az interkulturális csoportfoglalkozások módszertani kézikönyve, illetve a kutatási eredmények publikált változata. A kiadványok online verziói az intézmény honlapjára (www.ujpestszi.hu) is kikerültek. A tájékoztató kiadványt elsősorban a menekült családok között osztják szét, az Interkulturális módszertani kiadványból pedig minden kerületi nevelési-oktatási intézmény kap majd példányt.

A beszélgetés során kiemelt téma volt az ukrán családok bizalmatlansága (kiadatástól, büntetéstől való félelem), amely sok esetben erősebb, mint a lakóhely, munkahely elvesztésétől való félelem, ami miatt segítséget is csak ritka esetben és csak olyanoktól mernek kérni, akiket már jól ismernek.

A rendezvényre a kerületben feltárt ukrán családok is meghívást kaptak, számukra a Szociális Intézmény tolmácsot, a gyerekeknek pedig játszóházat biztosított, ahol számos olyan játék volt, melyeket közös nyelv hiányában is lehet alkalmazni (pl. színezők, origami, lufihajtogatás stb.).  A felnőttek az információs pultoknál helyi civil szervezetekkel, illetve a Család- és Gyermekjóléti Központ szolgáltatásaival (adósságkezelés, pszichológiai tanácsadás, adományközvetítés) ismerkedhettek meg.

ÚN