Egy ügyvéd, egy irodalomtörténész és egy helytörténész. Különböző, mégis összefonódó életutak. Három újpesti, akik nemcsak élnek a városban, de tesznek is Újpestért. Mindhárman a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségiztek, idővel mindhárman Újpest díszpolgárai
lettek, és mindhárman idén töltik be 75. életévüket.
Somos András, Sipos Lajos és Kadlecovits Géza gyerekkoruk óta ismerik egymást, igazi újpesti lokálpatrióták, akik sokra vitték a saját szakmájukban, és sohasem szakadtak el a várostól. Életüknek stabil alapot adott az itt töltött gyermekkor.
– A Könyves nagyon jó iskola volt. A mi időnkben, az 1950-es években afféle „büntetőtelepnek” számított. Olyan tanárokat helyeztek ide akkoriban, akik az ország bármely egyetemén taníthattak volna, de nem kaptak munkát. Nagy szerencsénk volt velük, hihetetlenül sokat tanultunk tőlük – meséli dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora.
– A színvonalas oktatás mellett az is fontos volt, hogy nagyon összetartó közösséget alkottak a diákok. A Könyvesnek hagyományosan nagy az összetartó ereje. Gyakorlatilag ebből a közösségből alakult ki az Újpesti Közművelődési Kör és a Városvédő Egyesület is – teszi hozzá dr. Somos András ügyvéd, aki Sipos tanár úrral és Kadlecovits Gézával együtt a nagy hagyományú Újpesti Közművelődési Kör újraalapítója, amely a város egyik legjelentősebb kulturális és tudományos bázisa, Újpest értelmiségének találkozóhelye.
– A gyermekkorunk meghatározta a lokálpatriotizmusunkat. Teljesen természetes volt nekünk, hogy itt él az egész családunk, és ez a város Újpest, és nem Budapest. Úgyhogy magától értetődő, hogy foglalkozunk Újpest történetével és jelenének alakulásával is – mondja Kadlecovits Géza, a város történetének kutatója, az Újpesti Városvédő Egyesület, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány és az Újpesti Helytörténeti Értesítő alapítója.
Barátságuk régről datálódik, hiszen mindhárman az egykori Április 4. tér (manapság Tanoda tér) környékén nőttek fel, jártak általános iskolába. Lelkesen mesélnek arról, hogy ez a tér volt számukra a fórum, itt fociztak, innen jártak az Újpesti Dózsa meccseire, itt kapták az útravalókat az életükhöz. Más-más pályát választottak, teljesen más irányba ment a karrierjük, de „újpestiségük” mindig összetartotta őket.
– Azt kell hogy mondjuk, nagyon szerencsések vagyunk. Boldog gyerekeink és unokáink vannak, hetvenöt évesen is aktívak vagyunk, és szeretjük azt a várost, ahol élünk – állítják egybehangzóan. Mi mást is tehetnénk hozzá, mint hogy Isten éltesse a három újpesti barátot a jeles születésnapon!
J. M.