A lila-fehér szurkolók egyik kedvence korábbi beosztásába tér vissza szeretett klubjához, az Újpesthez. Kovács Zoltán sportigazgatótól 2011-ben elköszöntek a Megyeri úton, de egy vargabetű után – szintén sportigazgató volt Diósgyőrben – visszatért Újpestre. Nagy tervekkel érkezett.
– Nagy örömmel tölt el, hogy visszatérhettem, de majd akkor leszek igazán boldog, ha előre tudunk lépni eredményességben és csapatépítésben is. Ehhez pedig néhány erősítés elkel a csapatban – kezdte Kovács Zoltán.
– A menesztését követően gondolta, hogy egyszer majd visszatér Újpestre?
– Ezer szállal kötődöm a lilákhoz, bevallom, reménykedtem abban, hogy egyszer hazatérhetek. Nem szakadtam el a futballtól sőt, Diósgyőrben nagyon szép és sikeres évet töltöttem, amit köszönök mindenkinek. Ha Újpesttel az első évben képesek leszünk hasonló dolgot művelni, akkor boldog leszek. És jöhet a folytatás, mert én hosszú távra tervezek a klubnál.
– Miért jött el a borsodi klubtól?
– Szeretném leszögezni, senki sem csábított el Diósgyőrből. Már hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, bármi lesz is a szezon vége, elköszönök. Olyan ember vagyok, aki keresi a kihívásokat, és Újpesten akad ebből bőven.
– A tulajdonos, Roderick Duchatelet tehát belátta, hogy újpesti kötődésű emberekre is nagy szüksége van a klubnak?
– A mai világban az nem elég, hogy valaki, teszem azt, újpesti kötődésű. Mert nem jelenti azt, hogy valamilyen tudásnak vagy tapasztalatnak a birtokában van. Remélem, hogy nem emiatt esett rám a választás, és egyébként az sem titok, hogy egy évvel ezelőtt már beszélgettünk. Akkor nem jött össze, mert nem azt éreztem, hogy a munkámra és Kovács Zoltánra van szükség. Most azt érzem, hogy megvan a kellő szabadság és az anyagi háttér is a munkám elvégzéséhez.
– Nagy tervekkel érkezett. A sikerhez azonban a terv nem elég. Teljesítmény kell, jó szereplés és jó foci. De ezzel a gárdával…
– Egyértelmű, hogy a csapat erősítésre szorul, mert talán még szégyenteljesnek is mondható, de min-
denképp tarthatatlan, hogy egy Újpest a tizenharmadik helyen végez a bajnokságban. Most nagyot kellene előreugrani, ami nagyon nehéz lesz, de ha tudunk erősíteni, amire az ígéretet megkaptam, az anyagi keret biztosítva van ehhez, akkor előkelőbb helyen fogunk tudni végezni. És ha megfelelően építkezünk, nagyot tudunk majd ugrani. De egyelőre még ne a dobogóról álmodjunk.
– Célok nélkül minek dolgozni? És álmodni is szabad…
– A reális célkitűzés a következő évben az lehet, hogy mindhárom versenysorozatban sokáig ott legyünk, és a bajnokságban a legjobb hatban végezzünk. Az külön öröm lenne, ha sikerülne megvédeni a Magyar Kupát, vagy a Ligakupában tovább eljutni.
– A játékosok vásárlásában mekkora önállóságot kap?
– Remélem, hogy nagyot.
– Erősítsen meg, magyar játékosokban is gondolkodik.
– Nebojša Vignjevictyel folyamatosan egyeztetni fogunk, a végső döntés pedig a tulajdonosé, mert a
pénzt nyilván ő adja. Ha a szakmai döntés az edzőre és rám lesz hagyva, akkor olyan nagy baj nem lehet. Biztos vagyok benne, hogy kellene jó magyar játékos, mert nincs egy erős gerinc az öltözőben. Ha van egy gerinc, amelyet pozitív sportemberek alkotnak, akkor köréjük könnyebb beépíteni tehetséges fiatalokat, akik akár lehetnek külföldiek is. Ezzel nincs baj, akkor van gond, ha a külföldi nem megfelelő minőséget képvisel.
GG