Zene, vidámság és fény az őszi sötétben − idén is nagy sikert volt a Márton-napi felvonulás

, , ,
  •  
  •  
  •  

Zenével és sok vidámsággal köszöntötték Szent Márton napját Újpest szívében, a Városháza mögötti téren és a Főtér-parkban november 8-án pénteken. Az igazi városi hagyománnyá vált Márton-napi lámpás vonulás az óvodások és kisiskolások egyik kedvenc programja, ahol a gyerekek, családok (gyakran saját készítésű) lámpással a kézben visznek szimbolikusan fényt a késő őszi éjszakába.

A 4. században élt Tours-i Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentjének számít, ünnepnapja, november 11. hagyományosan az őszi mezőgazdasági munkákhoz, az újborhoz és az advent közeledtéhez kötődik. A népszokás szerint a Márton-nap a karácsonyi 40 napos nagyböjt előtti utolsó ünnep, ezért ilyenkor rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok, nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani.

Szent Márton legendája úgy tartja, a jeles egyházfi egy ólban, libák között bújt el, amikor püspökké akarták választani, a madarak gágogása azonban elárulta hollétét a követeknek, így lett a liba a Márton-nap szimbolikus állata. Egy másik magyarázat szerint november 11-ét már a római korban is ünnepelték, ez volt a téli évnegyed kezdő napja, amikor az új termésből tartottak lakomát, melyen Mars isten madarát, a libát fogyasztották. Később a népköltés az avis Martis („Mars isten madara”) kifejezést alakította át „Márton madarává”. A Szent Mártonra emlékező fáklyás felvonulás, mely a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt viszi az emberekhez, német nyelvterületről terjedt el Európában, így Magyarországon is.

Az újpesti óvodás csoportok gyakran szervezetten készülnek a Márton-napi városi programra, a gyerekek közösen készítenek lámpásokat, majd az óvodapedagógusokkal és a szülőkkel együtt vonulnak fel. „Nagyon tetszik a gyerekeknek a készülődés, az egész egy izgalmas, felfokozott állapot” − meséli Piroska néni, az Újpesti Nyár Óvodából, aki egész sereg gyerkőccel és szüleikkel együtt sétál a menetben. „Elmeséljük a kicsiknek Szent Márton legendáját, nagyon érzik és tudják a történetet, megtervezzük, hol találkozunk, az egész hihetetlenül lelkesíti őket.”

A gyerekek és a szülők is nagyon lelkesek, csak pozitív visszajelzések érkeznek − teszi hozzá egy másik óvó néni. „Maga az élmény, hogy sok-sok gyerek és család együtt sétál lámpással a kézben, este, a sötétben, valahogy nagyon megtalálja a kicsiket” − mondja Szilvia, aki óvodás kisfiával, Rolanddal csatlakozott a felvonuláshoz. „Nagyon szép, látványos esemény, emiatt is szeretünk rá minden évben kijárni”.

Miért jó a gyerekek szerint a Márton-napi vonulás? „Mert együtt vagyunk, jó együtt lenni, szeretünk együtt játszani” − mondja Virág, aki ugyan már elhagyta az óvodáskort, továbbra is kijár szüleivel és barátaival a programra. A kislány azt is elárulja, az ő lámpását édesanyja csinálta, de ő is sokat segített azzal, hogy nem kontárkodott bele a munkába…

A lámpás felvonulást követően hagyományosan az Újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola tanulói adtak elő énekes, zenés műsort a Városháza mögötti téren, majd a Katáng együttes szórakoztatta a gyerekeket és szüleiket a kelta, magyar, klezmer és balkán népzene hangulataiból építkező muzsikájával.

RD