Megalapítja a felelős állattartás napját a Rex

  •  
  •  
  •  

Radikális szemléletváltást sürget a Rex Kutyaotthon Alapítvány a hazai állatvédelemben, ezért 2017. május 6-án megalapítják a felelős állattartás napját.

Az eseményről március 21-én tartott sajtótájékoztatót az Állatszigeten dr. Király Péter alapító, Koleszár István igazgató és Kállay Rita ügyvezető. Mint elmondták, az új jeles nappal többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon még mindig aggasztóan magas a kóbor állatok száma és mindennapos az állatkínzás.

Nagy István alpolgármester az alapítás óta szívén viseli a Rex állatvédelmi törekvéseit. Elmondta, hogy ez szándéka szerint a jövőben is így lesz. Az Állatsziget jelenleg olyan földterületen van, amely a Fővárosi Önkormányzattal közös, de tárgyalások folynak, s úgy tűnik, az Állatsziget területe az újpesti önkormányzathoz kerül. Így továbbra is biztosítani tudják majd a működéshez szükséges eddigi feltételeket.

Több olyan ismert előadóművész is a felelős állattartás napja támogatói közé állt, mint pl. Harcsa Veronika, Horányi Juli, Király Linda, Tompos Kátya, Kocsis Tibor, Nagy Sándor, Magyar Attila, és az Animal Cannibals.

P.J.