Január 11-én 18 órától Újpesten, a Polgár Centrumban emlékeznek meg a Don kanyarban elhunyt magyar hősökről.
2013 nyarán kerültek elő dr. Haraszti Bernolák Béla tisztiorvos frontról írt leveleit. Ennek kapcsán kezdett kutató munkába unokája, Bernolák Béla. Munkájában segítségére volt Szabó Péter alezredes, dr. Stenge B. Csaba történész, dr. Hollósi Antal igazgató főorvos. Film és fotósorozat is készült a témáról. Címe: Egy újpesti orvos nyomában. A filmet több alkalommal bemutatták, a fotókból több kiállítást is rendeztek. Jelen pillanatban Moszkvában, a Balassi Intézetben tekinthetők meg a képek. A képekből, illetve történelmi anyagokból egy könyvet is szerkesztettek az alkotók.
2017. január11-én 18 órától Újpesten, a Polgár Centrumban emlékeznek meg a Don kanyarban elhunyt magyar hősökről.
A megemlékezés alkalmával beszédet mond Varga László tábornok, volt moszkvai véderő attasé, dr. Hollosi Antal főorvos. A rendezvényre meghívást kap Vizi László, a Külügyminisztérium Diplomáciai Főosztály vezetője.
A rendezvény alkalmával a fent említett könyvből 100 példányt a résztvevők között kiosztanak.