Megújulhat Újpest csillagvizsgálója, a Kulin-csillagda

  •  
  •  
  •  

Dr. Trippon Norbert, Újpest polgármesterének javaslatára hamarosan megújulhat a Kulin-csillagda, vagyis a Könyves Kálmán Gimnázium tetején működő obszervatórium.

„A Könyves Kálmán Gimnázium története összefonódott Újpest történetével, az intézményre méltán büszkék lehetünk. Mikor igazgató úr megkeresett azzal, hogy segítség kellene a csillagda felújításában, akkor számomra egyértelmű volt, hogy segítünk. A Kulin-csillagda egy kuriózuma városunknak, melynek azt hiszem eljött az ideje, hogy megújuljon. Jómagam is meglátogattam a csillagdát, megismerkedtem a benne zajló fantasztikus munkáról és oktatásról és arról is, hogy bizony jogos a felújítási szándék. Remélem, hogy támogatásunkkal, mely segítségével felújítjuk a csillagdát a modern kor elvárásainak megfelelő lesz és újabb lehetőségeket teremt a csillagászat szerelmesinek, diákoknak és a lakosság számára egyaránt” – fogalmazott a felújítással kapcsolatosan dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

A felújításnak köszönhetően sor kerülhet az obszervatórium kupolatestjének fémszerkezeti javítására, az elektromechanikus meghajtás gördülő elemeinek felújítására, a kupola bejárati ajtajának felújítására, valamint új távcső telepítésére és finomszabályozására.
A lassacskán hét és fél évtizede működő csillagda generációk óta ismerteti és szeretteti meg a csillagászat világát az újpesti diákokkal, és értékes bázisa az amatőr csillagászoknak is. Újpest Önkormányzatának támogatásával most sor kerülhet a felújítására, amely a beérkezett árajánlat alapján 25.800.000 forintból megvalósítható. A felújítás pedig várhatóan azt is lehetővé teszi, hogy a későbbiekben nagyobb sűrűséggel lehessen majd látogatni a csillagvizsgálót, ugyanis egy naptávcső beszerzése esetén már nem csak sötétedés után lehetne kémlelni az égboltot, hanem akár napközben is.

Miért is lett „Kulin-csillagda” az újpesti obszervatórium neve?

Újpest első középiskolája, a Könyves Kálmán Gimnázium több szempontból is különleges intézmény. Idén ősszel ünnepelte alapításának 120. évfordulóját, ami önmagában is jelentős mérföldkő. Emellett pedig olyan sajátossággal is büszkélkedhet, amelyet kevés középiskola mondhat el magáról: az épület tetején valódi, működő csillagvizsgáló található. Bár több iskola rendelkezik távcsővel, azonban kupolával és nagy teljesítményű műszerrel felszerelt obszervatóriuma csak nagyon kevés iskolának van.

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálójának története az 1950-es évek elejére nyúlik vissza. A „csillagda” névadója Kulin György, a neves magyar csillagász, aki 1949 és 1953 között tanított a gimnáziumban. Kulin Györgyöt – akit az Uránia Csillagvizsgáló igazgatói székéből helyeztek át tanári munkakörbe – ebben a helyzetben is megtalálta a módját, hogy továbbadja szenvedélyét a diákoknak: csillagászati szakkört szervezett, és tanulóival együtt 1950 és 1954 között felépítette az iskola tetején a később róla elnevezett obszervatóriumot.

A klasszikus, kupolás csillagvizsgáló távcsövének eredeti, 30 centiméteres tükrét maga Kulin György csiszolta. A fém alkatrészek az Újpesti Fémipari Technikumban készültek, a vasbeton tartószerkezetet az iskolaudvaron öntötték, a szerkezetet pedig az iskola folyosóján szerelték össze. A mindössze négy méter átmérőjű kupola ugyan nem túl nagy, de felépítése a nagy obszervatóriumokéhoz hasonlóan forgatható. A tetőtérben szakköri előadótermet, fotólaboratóriumot és szertárat is kialakítottak. A frissen elkészült csillagvizsgáló azonban nem sokáig működhetett zavartalanul: az 1956-os forradalom során megsérült, helyreállítása pedig az anyagi források hiánya miatt évekig váratott magára. Végül 1962-ben fejeződött be a rekonstrukció.

A következő felújításra egészen az ezredfordulóig kellett várni. A munkálatok 2000-ben kezdődtek, és 2001-re készültek el. Ezen az ünnepélyes átadáson az obszervatórium a megálmodója előtt tisztelegve a „Kulin György Bemutató Csillagvizsgáló” nevet kapta.
Az 1950-es évek elején épült csillagvizsgálóra azonban ráfér a felújítás, hiszen – ahogyan Újpest polgármesterének előterjesztésében is olvasható – az idő múlásával a csillagvizsgáló kupolájának műszaki állapota és a műszer technikai állapota jelentősen leromlott. A csillagvizsgáló az ezredforduló környékén ugyan átesett egy kisebb felújításon, azonban mindmáig nem történt meg az a teljes körű rekonstrukció, amely a kupolát és a fő műszereket is érintené. A csillagda nagyjából 70 éves kupolája az elmúlt évtizedekben nem kapott komolyabb renoválást, és a jelenleg használt fő távcső – amelyet 2001-ben szereztek be – immár közel két és fél évtizede szolgál, felújítás nélkül. A Kulin György által telepített eredeti távcső is mintegy 70 éves, bár fém vázát ma is őrzi az iskola, a lencsék az idő során használhatatlanná váltak.

Mindez indokolttá teszi az obszervatórium átfogó felújítását, hogy a csillagvizsgáló továbbra is méltó, korszerű feltételek között szolgálhassa az újpesti diákokat és az amatőr csillagász közösséget.

A csillagvizsgáló napjainkban

A csillagvizsgáló ma is aktívan működik és látogatható. A gimnáziumban szerdán és pénteken tartanak csillagászati szakkört; utóbbi alkalommal a diákok felmennek az obszervatóriumba és a távcsövet is használják. A csillagvizsgálóhoz kapcsolódó csillagászati szakkör pedig azoknak kínál lehetőséget, akik mélyebben is szeretnének elmerülni a tudomány világában, akár tudományos diákköri munkát is végezve. A létesítmény jelentőségét jól mutatja az is, hogy egy évtizeden át a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia helyszíneként is működött.

Emellett a november és március közötti észlelési időszakban két-háromhetente nyilvános megfigyelési esteket hirdetnek, amikor bárki felkeresheti a csillagvizsgálót és a késő délutáni, esti órákban betekinthet az égbolt kincseibe. A nagyobb csillagászati jelenségek alkalmával külön időpontokat is meghirdetnek. A meghirdetett alkalmakon túl egyéni megkeresés alapján is lehetőség van a csillagda látogatására.

SZFM