Az UTE ökölvívói kitettek magukért az idei Budapestbajnokságon. Hat lila-fehér versenyző nevezett, és valamennyien dobogós helyezést értek el. Négyen, közöttük Pécsiné Lázár Melinda aranyérmet szerzett. Melinda évekkel ezelőtt visszavonult az aktív versenyzéstől, de az ökölvívástól nem szakadt el. Az UTE szakosztályában oktatja a fiatal versenyzőket, többek között fiát, Zsoltot is, aki szintén aranyérmet vihetett haza a Budapest-bajnokságról.
– Öt év kihagyás nagy idő a sportban. Ennyi előnyt nem szokás adni az ellenfeleknek. Mikor döntötte el, hogy ismét ringbe száll?
– Sokat gondolkodtam, hogy érdemes- e visszatérnem. Mivel az edzéseken rendszeresen kesztyűt húzok, és tréningezek a gyerekekkel, annyira nem estem ki a ritmusból. Edzőmmel, Farkas Józseffel beszélgettünk arról, mi lenne, ha felkészülnék, és elindulnék a versenyen. Bevallom, sokat nem kellett kapacitálnia, mert tudtam, ha idén nem térek vissza, soha többé nem tehetem meg.
– Miért?
– Az amatőr ökölvívás szabályai szerint negyven év felett már nem versenyezhet senki. Nem titok, idén töltöm be a negyvenet, tehát ez volt az utolsó esélyem. Kicsit izgultam ugyan, de minden jól sikerült, nyertem, és nagyobb bekapott ütés nélkül megúsztam a dolgot.
– Mit szólt a család?
– A fiam bátorított, a férjem pedig nagyon féltett. Képzelje el, a párom még soha nem látott bokszolni, versenyen sem volt, most mégis kilátogatott a terembe. Szerintem sokkal jobban izgult, mint én. Állítólag nem is merte nézni a döntőt.
– A fia is bajnok lett. Milyen eredmény születne, ha egymás ellen mérkőznének?
– Zsolt simán elverne. Erősebb is, gyorsabb is nálam. Szerencsére nem találkozhatok vele a szorítóban. Ha ezt a kérdést egy-két éve teszi fel… – mosolygott a bajnok édesanya.
– Hogyan tovább, ha már nem bokszolhat az amatőrök között?
– Dédelgetek egy álmot. Már többször megfordult a fejemben, mi lenne, ha a profik táborába lépnék. Ott ugyanis nem számít az életkor.
GERGELY GÁBOR