Díjnyertes bokszoló, edző, kétgyermekes családanya, aki szociális munkásként a rászorulók és a bűn útjára tévedt fiatalok segítésével tölti mindennapjait.
„Jelenleg öt olyan gyerekünk van, aki életellenes bűncselekményt követett el, ahol meghalt az áldozat. Sok a súlyos és minősítő körülmény is: különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, csoportosan követték el a cselekményt. De mindentől függetlenül akkor is gyerekekről beszélünk” – hangsúlyozza Melinda.
„Lassan már négy éve dolgozom itt a Javító Intézetben. Tegnap például az egyik fiút azért kellett vigasztalnom, mert az édesanyja ígért neki családi fotót, de még nem küldte be neki. Ennek sok oka lehet, például az is, hogy annyi pénz sincs otthon, hogy postára adják a küldeményt. Én ezt megértem, jól emlékszem rá, hogy mi a szegénység – magyarázza Melinda. – Nagyon sok gyerek szó szerint sír az anyukájáért, apukájáért, testvéreiért, mert nem láthatja őket akkor, amikor szeretné. Sosem felejtem el azt a focista srácot, akit egy neves egyesületbe igazoltak le, még kollégiumi elhelyezést is kapott, erre bebukott. Tizenöt évesen azon kesergett, hogy elrontotta az életét… Ide sok drogfogyasztó fiú is érkezik, leromlott fizikai állapotban vannak, az állóképességüket is javítani kell. A bekerüléskor van olyan gyerek, aki csak egy-két fekvőtámaszt tud megcsinálni, egy hónap után akár már húsz-harmincat is könnyedén lenyomnak.”
A javítóintézetben a nevelő-szociális munkások, a pszichológusokkal, tanárokkal együtt dolgoznak ki egyéni fejlesztési tervet a gyerekeknek. Sok fiú az intézetben kap először igazi törődést, kereteket, és érti meg, hogy mindennek ára van, és vállalniuk kell a következményeket. „Ha innen kikerülnek, talán kapnak annyi muníciót, hogy esélyük legyen egy új életre, és már ne a bűn útján haladjanak tovább” – zárja a beszélgetést Melinda.
Forrás/fotó: nlcafe.hu