Múltidéző: Negyven évvel ezelőtt szűnt meg az újpesti 10-es villamos

  •  
  •  
  •  

Negyven évvel ezelőtt, 1985. május 31-én szűnt meg az újpesti 10-es villamos, amelynek szerepét a ma is közlekedő 104-es autóbusz vette át. Bár mindössze 35 éven át szállította az utasokat – ami a budapesti villamoshálózat történetében nem számít hosszú időszaknak – mégis mély nyomot hagyott sok újpesti emlékezetében.

A 40. évforduló apropóján érdemes röviden felidézni ezt a járatot, amelyet sokan a mai napig egyszerűen csak „az újpesti villamosként” emlegetnek, nem véletlenül, hiszen a villamosjárat ikonikus helyszínek mellett haladt el, mint például az idén júliusban 113 éves születésnapját ünneplő újpesti Víztorony.

Az újpesti 10-es jelzésű villamos 1950–1985 között szállította az utasokat azonban nem ez volt az első olyan viszonylat, amely ezt a járatszámot kapta, hiszen korábban 1906–1949 között egy a belvárost Zuglóval összekötő villamosviszonylat viselte ezt a megjelölést.

A belvárosi viszonylat megszűnése után a 10-es megjelölés felszabadult, így azt az Újpest, Víztorony – Újpest, Fóti út útvonalon közlekedő villamosjárat kapta meg. A villamosvonalat 1954-ben meghosszabbították a Megyeri Csárdáig, majd a villamos két betétjáratot is kapott 10A és 10B megjelöléssel. Később a betétjáratokat megszüntették, de ekkor már Rákospalota, Kossuth utca és Újpest, Megyeri Csárda végállomás között közlekedett a 10-es villamos, amelyet végül 1985. május 31-én szüntették meg. Forgalmát a 104-es autóbusz vette át, amely a mai napig is közlekedik, részben a korábbi villamos nyomvonalán.

A 10-es viszonylaton az évtizedek során többféle villamostípus is közlekedett, kezdetben favázas, nyitott peronos motorkocsik szállították az utasokat, amelyeket acélvázas járművek váltottak fel. Később megfordultak a vonalon a „Bengáli” becenévre hallgató csuklós villamosok is, majd a járat megszüntetése előtti években már – az akkor korszerűnek számító – Tátra típusú villamosok közlekedtek a vonalon.

Kép forrása: ujpest.hu „Újpest akkor és most”