2017. március 6-án, Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulóján rendezték meg a IV. Kerületi Műveltségi Vetélkedőt a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium dísztermében.
A háromfős csapatoknak a legkülönbözőbb feladatokat kellett megoldaniuk. A zenefelismerés mellett volt képtársító, mondatkiegészítő, idézetkereső és képösszerakó feladat is, de egy olasz rejtvényben Kodályhoz köthető szavakat is kellett találni vagy épp egy Kodály Zoltánnal készült riportot meghallgatva kellett kérdésekre válaszolni.
A versenyt Tóthné Nyiszteruk Hilda, az iskola intézményvezetője nyitotta meg. A műsort Pászti Károly vezette, munkáját Tuza Márta,a kerület művészeti munkaközösségének vezetője segítette.
Az általános iskolai tagozaton a Pécsi Sebestyén Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett az első a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola csapata előtt.
A középiskolai kategória első két helyét a Könyves Kálmán Gimnázium csapatai nyerték meg.
(Pászti Károly szervező beszámolója)