Oscar-díj, Cannes-i nagydíj, Golden Globe-díj – Nemes Jeles László rögtön az első rendezésével szinte minden létező elismerést besöpört, és akkor a Kossuth-díjat még nem is említettük. Hogy lehet egy ilyen kezdést überelni, meg lehet-e felelni a nyomasztó elvárásoknak, vagy törvényszerű a bukás?
A Napszállta 1913 nyarán, a békebeli Budapesten játszódik, egy fiatal lányt követ a kamera, aki betér a legendás Leiter Kalapszalonba, hogy állást kapjon. Az üzlet valaha a szüleié volt, akik elhunytak egy tűzvészben, amikor a lány kétéves volt. Leiter Írisz csak most szerez róla tudomást, hogy van egy rosszhírű bátyja is, és mindent elkövet, hogy felkutassa. Nyomozása a város legromlottabb zugaiba vezeti, és lassan a saját élete is veszélybe kerül.
Ahogy a Saul fiában, úgy ezúttal is szinte minden jelenetben a főszereplőt, a Jakab Juli által alakított Íriszt követhetjük a zsibongó, élő utcákon. A látvány túlzás nélkül nevezhető lélegzetelállítónak, Nemes és stábja most is mindent megtett azért, hogy a néző úgy érezhesse, maga is a 10-es évek Budapestjén bolyong, amelyben nem csak a kávézók és szalonok, hanem a hétköznapok koszosabb, zajosabb világa is feltárul. A közönségnek viszont nem csak annyi a dolga, hogy nézzen, mint a moziban, de értelmeznie is kell a látottakat, a rendező ugyanis semmit nem rág a szánkba. Egymás után sorjáznak a rejtélyek és a nyitva hagyott kérdések, és ember legyen a talpán, aki eligazodik a labirintusban.
Lehet, sőt valószínű, hogy nincs is megfejtés, legalábbis a hagyományos értelemben – a Napszálltát inkább érezni, mint érteni kell. Nemesnek sikerült olyan filmet készítenie, amit még a Saul fiánál is nehezebb megemészteni, és amit ezért könnyebb csodálni, mint szeretni.
BS
Bemutató: Szeptember 27.