Vannak, akik dolgoznak, és vannak, akik szolgálnak. Illyés Éva negyven éve minden reggel úgy lép be a kórház ajtaján, hogy tudja: a betegeknek nemcsak ápolásra, hanem reményre is szükségük van. Nemrégiben az Újpest Egészségéért Díjjal köszönték meg ezt a kivételes életutat.
„Ez egy hatalmas megtiszteltetés” – mondja a díj átvételéről. – „Úgy érzem, ez az elismerés az egész pályámat koronázza meg.” Hosszú út vezetett idáig, tele kihívással, küzdelemmel és persze rengeteg olyan történettel, amelyeket egy élet is kevés lenne elmesélni.
A kezdetek: egy szülői sugallatból lett hivatás
Illyés Éva pályája 1984-ben indult a fővárosi Szent István Kórházban. Akkoriban még talán maga sem sejtette, hogy a betegágyak mellett töltött napokból egyszer majd súlyos évtizedek lesznek. „A szüleim mondták gyerekkoromban, hogy beteg mindig lesz, így nekem is mindig lesz munkám. Ez az egyszerű gondolat indított el ezen az úton.” – idézi fel Éva, akinek mire elvégezte az iskoláit, már egyértelmű volt számára, hogy nem egyszerűen csak munkára, hanem igazi hivatásra talált.
Karrierje során a Korányi és Erzsébet Kórházban is tevékenykedett, de 1997-ben a Károlyi Sándor Kórház munkatársa lett, amely második otthonává vált. Kezdetben a Neurológiai Osztályon dolgozott vezető főnővérként – ezt az időszakot a mai napig a szívében őrzi. „Nagyon szerettem ott dolgozni, rettenetesen sajnálom, hogy megszűnt az az osztály. Rengeteg érdekes beteggel hozott össze a sors, akik közül sokan komoly hatást gyakoroltak rám.” Az osztály bezárása után 2012-től a Kardiológiai Rehabilitációs Osztályon folytatta vezetői munkáját.
A vezető, aki soha nem felejtett el tanulni
Bár hosszú ideje osztályvezető főnővér, Illyés Éva sosem távolodott el a közvetlen betegellátástól. Ha valaki a kardiológiai szakambulanciára látogat, könnyen lehet, hogy személyesen is találkozik vele. A betegekkel való kapcsolatot soha nem adta fel, mert, ahogy mondja, „a legfontosabb, hogy lássuk a munkánk eredményét egy-egy emberi sors alakulásán.”
És hogy miként lehet negyven év alatt ennyi területen helytállni? „Ha képezzük magunkat, az kihat a környezetünkre is, és másokat is fejlődésre ösztönöz. Én a mai napig nem tartok attól, ha új dolgokat kell megtanulnom – ezek mindig kihívást jelentenek, amit szívesen vállalok.” – vallja.
Ez a szemlélet visszaköszönt a Covid-járvány idején is, amikor Éva aktívan részt vett a kórház oltópontjának munkájában. A rendkívüli helyzet nem törte meg a lendületét, sőt, újabb bizonyítékát adta annak, hogy szakmai felkészültsége mellett empátiája és hivatástudata is rendíthetetlen.
Elismerések és közösségi szerepvállalás
Munkájának értékét nem csak a betegei ismerték el. Többször kapott polgármesteri dicséretet (2006, 2016, 2017), majd 2022-ben főigazgatói dicséretben is részesült. Ugyanakkor a számára egyik legfontosabb elismerés az idei Újpest Egészségéért Díj, amely nem csupán egy szakmai kitüntetés, hanem egyfajta összegzés és nagybetűs köszönet az elmúlt évtizedek előtt.
Emellett aktív közéleti tevékenységet is folytat: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara IV.-XIV.-XV.-XVI. kerületi helyi szervezetének alelnöki feladatait is ellátja, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a közösség szolgálatát soha nem tekintette igazi tehernek.
A jövő: pihenés helyett aktív évek
Bár hamarosan nyugállományba vonul, Illyés Éva nem készül a klasszikus értelemben vett pihenésre. „Mindenképpen szeretnék utazni, és inkább az aktív kikapcsolódás híve vagyok.” – mondja mosolyogva. Az elmúlt félévben személyi edző segítségével rendszeresen edz, hogy fizikailag is felkészült legyen a következő életszakasz kihívásaira. Hetente többször jár konditerembe, és láthatóan élvezi az új lendületet.
Amikor arról kérdezzük, vajon lett volna-e más hivatás, amelyben hasonlóan jól érezte volna magát, gondolkodás nélkül felel: „Ha visszagondolok az elmúlt negyven évre, nem tudnék más szakmát mondani, amit így, szívvel-lélekkel tudtam volna csinálni. Sohasem vágytam másra, csak arra, hogy segíthessek az embereknek.”
Illyés Éva története egy olyan ember története, aki tudja, hogy a gondoskodás nem pusztán munka, hanem egy életforma. Negyven év gyógyító szolgálat után is ugyanazzal az alázattal és szeretettel fordul a betegek felé, mint pályája kezdetén. Talán ez a titka annak, hogy elhivatottsága egyetlen napra sem fakult meg – sőt, minden évvel egyre csak erősödött.
Ha bárki kételkedne benne, hogy van még hely a világban a valódi hivatástudatnak, elég csak ránézni Illyés Éva pályafutására, amely bizonyítja: igenis léteznek olyan emberek, akik egész életüket mások szolgálatába állítják, és ők azok, akik igazán megérdemlik a legnagyobb elismerést.